Biztató egyeztetést bonyolított le a Soproni Egyetem a kínai befektetőkkel

A Soproni Egyetem meghívására 4 fős kínai befektetői és kutatói delegáció érkezett Sopronba kétnapos látogatásra 2025. június 18-19. között. Az intézmény vezetősége kétnapos programmal várta a vállalatvezetőket, akiket a Shandongi Erdészeti Akadémia vezető kutatója is elkísért. Az egyetem célja, hogy közösen kutatási, szolgáltatási központot hozzanak létre Sopronban, segítve mind a hazai, mind a kínai (jelen esetben Shandong tartomány) faipari vállalatok sikeres együttműködését, a hazai vállalatok kínai és a kínai vállalatok európai piacra jutását, az egyetem számára pedig a szolgáltatások révén megkerülhetetlen híd szerepet és folyamatos bevételeket, lehetőségeket teremtsen.

A kínai befektetői és kutatói delegáció a sokszínű szakmai programokon megismerte a Soproni Egyetem oktatási, kutatási és innovációs tevékenységét, stratégiai céljait, a fenntarthatóság jegyében tett intézkedéseit és fejlesztési elképzeléseit. Bemutatkozott a négy kara (az Erdőmérnöki Kar, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar és a Benedek Elek Pedagógiai Kar), valamint az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI), hiszen az előkészítő fázisban tartó együttműködés szoros kapcsolatban áll az alapanyag-ellátás, a tudásmegosztás és a piaci tanácsadás kérdéseivel is. Az egyetemi szakemberekhez vezető vállalatok és szervezetek is csatlakoztak. Így a Soproni Egyetemen szervezett egyeztetésen részt vett még a TAEG Zrt., a FABUNIO, a FAGOSZ, és a GYSEV CARGO Zrt. delegáltja. A találkozó során hangsúlyos szerepet kaptak a „zöld egyetemi” technológiák, különösen a fenntartható faalapú anyagok fejlesztései, a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó újítások, valamint a természetközeli erdőgazdálkodással összefüggő tudományos vívmányok. Ezután a jövőbeli együttműködési lehetőségeket feltérképező workshopok zajlottak.

A Soproni Egyetem számára kiemelt jelentőségű, hogy olyan szakmai partnerségeket alakítson ki, amelyek tudományos és gazdasági szempontból is gyümölcsözőek. A mostani megbeszélések kiváló alapot teremtenek egy olyan együttműködéshez, amely mind a kínai, mind a magyar faipar fejlődését elősegítheti – hangsúlyozta Prof. Dr. Fábián Attila, az intézmény rektora. Hozzátette, két témában tárgyaltak a felek: egyrészt egy egyetemi-kínai kutató, szolgáltató központ létrehozásáról, másrészt faipari vállalkozás idetelepüléséhez a kínai befektetők által keresett ipari területekről.

A rektor úgy fogalmazott: „a kínai befektetőkkel megismertettük a bioalapú anyag- és technológiafejlesztéseinket, a klímakutatáshoz és a fenntarthatósághoz kapcsolódó tervezési szolgáltatásainkat, a start-up ökoszisztémánkat, az akkreditált anyag- és termékvizsgálatainkat, a fenntarthatósági és üzleti, jogi szolgáltatásainkat, valamint képzési együttműködéseinket. Hisszük, hogy a tudományos alapú, gyakorlatorientált összefogásoké a jövő. A Soproni Egyetem ennek a jövőnek kíván egyik kulcsszereplője lenni, ezért folytatjuk a megkezdett, előremutató tárgyalásokat a kínai partnerekkel”.

A Soproni Egyetem Magyarország Zöld Egyetemeként, amely az első hazai karbonsemleges egyetem elkötelezett a fenntarthatóság, a környezet- és természetvédelem, a „zöld innováció” és a tudástranszfer előmozdítása mellett. Küldetése, hogy a tudományos eredményeket a gyakorlati alkalmazások szolgálatába állítva kínáljon válaszokat a jövő kihívásaira. A kínai befektetőkkel tervezett együttműködés jól példázza ezen törekvését. A Soproni Egyetem kész aktívan hozzájárulni a két ország közötti szakmai párbeszédhez, a gazdasági kapcsolatok erősítéséhez és a közös értékteremtéshez.