A kivitelező végez garanciális munkákat az M85-ösön

Aki hétvégén nem voltak az utakon, hétfő reggel váratlan bosszúsággal találkozhatott az M85-ös autóúton közlekedve, ugyanis egy hosszú szakaszon lezárásra került a néhány éve átadott útpálya. Azonban jogos azok nehezményezése, akik a forgalmi korlátozás előzetes bejelentését hiányolják, ugyanis láthatóan senki sem kommunikálta a jelentős útlezárást. Annak tényét, idejét és miértjét sem, ennek próbáltunk meg utána járni.

Útkarbantartási munkálatok miatt lezárták az M85-ös autóutat az országhatár irányába, a Nagycenk és a Sopron-kelet csomópontok közti szakaszon, a 70. és 82. kilométerszelvények között. A nagycenki felhajtó az UITNFORM tájékoztatása alapján várhatóan este 18:00 körül lesz megnyitva a forgalom számára, addig a Győr felől Sopron irányába érkezőnek is el kell hagyni a pályát. Jelentős változás ez a térség közlekedésében, ami többlet menetidővel és megnövekedett forgalommal jár a 85-ös és 84-es főutakon.

A Magyar Közút által működtetett UTINFORM portálon nem szerepel semmilyen várható tervezett korlátozás az M85-ös tekintetében, ahogyan az útüzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) sem közölt részleteket, várható-e még lezárás, terelés a következő napokban.

A kihelyezett, ám még nem aktív sárga KRESZ táblák alapján azonban szerintünk igen. Ilyen volt vasárnap a fotónkon látható, de a Fertőszentmiklós / Röjtökmuzsaj felé közlekedőknek is ideiglenes terelőtáblákat helyeztek már ki.

Bővebb információra bukkantunk az M85-M86 útinformációk Győr-Sopron-Szombathely Facebook-csoportban, melyhez már csak emiatt is érdemes csatalkoznia azoknak, akik rendszeres közlekednek az érintett útvonalakon. Itt a következőről írnak:

„Egész héten munkavégzés lesz a szakaszon minden nap más csomópont lesz lezárva. Ez a kivitelező kérése volt, mivel a garanciális munkát csak teljes zárás mellett tudja biztonságosan végezni. Nagycenk mérnökség diszpécser szolgálata tud tájékoztatást adni az aktuális terelésekről.”

Az M85-ös nagycenki üzemmérnöksége / Fotó: cyberpress.hu