A Flixbus tavaszi-nyári hálózatbővítése – szezonális járat Sopronból

Fotó: Flixbus

A FlixBus, a gyorsan növekvő mobilitási-technológiai vállalat, folytatja a magyarországi hálózatának bővítését: áprilisban 15%-al több úticél válik elérhetővé 2024 tavaszához képest. Négy teljesen új és egy Sopronból Varsó felé közlekedő szezonális vonalat jelent be, amelyek között van Budapestől és vidéki nagyvárosból induló járat is. A bővítésnek köszönhetően Kecskemét ismét bekapcsolódik a FlixBus közösségi közlekedési hálózatába.

Magyarország már eddig is fontos csomópontnak számított a FlixBus európai hálózatában: 7 városból, 45 vonalon összesen 20 országba biztosít közvetlen utazást. A jelenleg elérhető 228 célállomás között olyan népszerű városok szerepelnek, mint Bécs, Pozsony és Brünn, de közvetlenül elérhető többek között Grác, Maribor és Litvánia fővárosa, Vilnius is. A magyar hálózat évről-évre bővül: 2024 áprilisához képest ettől a hónaptól 26%-al több, összesen 53 vonal érhető el a hazai utazóközönség számára, ami 36 új célállomást is jelent. Mindezzel megteremtve a nemzetközi közösségi közlekedés lehetőségét például a kecskeméti vagy az éppen oda utazók számára is. A nyári szezonra ez a szám tovább nő, közel 40 további várossal bővítve az elérhető úti célok listáját.

„Az elmúlt évek során erős központot alakítottunk ki Budapesten, emellett új járatokat indítottunk több nagyvárosból is – például a Sopron–Varsó, illetve a Győr–Bologna útvonalakat. Folyamatosan keressük a lehetőségeket hálózatunk további bővítésére, és tudatosan igazodunk a mindenkori piaci környezethez: az új desztinációk bevezetése mellett menetrendünket is rendszeresen folyamatosan igazítjuk az utazási igényekhez és a szezonalitáshoz. Társaságunk elkötelezetten törekszik magyarországi jelenlétének erősítésére; ennek eredményeként idén április végétől már 254 város válik elérhetővé a hazánkból induló FlixBus járatokkal. Stratégiai célunk, hogy a nemzetközi hálózatba minél több magyar települést bevonjunk, így ne csak Budapest, hanem az ország számos régiója is hozzáférjen a környezetbarát és megfizethető buszos utazás lehetőségéhez Európa különböző pontjaira.“ – mondta Michal Leman, a FlixBus kelet-európai régiójának vezetője.

Kecskemétről induló új járatok: április 10-én három új járat indult Kecskemét érintésével: heti hat alkalommal Szerbia, illetve heti három alkalommal Franciaország irányába, így összesen 23 város vált közvetlenül elérhetővé

Szezonális járat Sopronból Lengyelország fel: A Sopron és Varsó között közlekedő szezonális vonal április 28-tól újra elérhető lesz, ezúttal a hét négy napján, július-augusztusban pedig minden nap hosszított útvonallal, a Visztula partján található Kazimierz Dolnyig fog közlekedni. A tavaly bejelentett járat kollektív közlekedési lehetőséget kívál azon Sopronban és környező településeken élők számára, akik Lengyelroszág felé utaznának a tavaszi-nyári szezonban.

A járat naponta este 22:40-kor indul a soproni autóbusz-állomásról, a városlátogatás pedig után ugyanúgy éjszakai járattal van lehetőség hazautazni, a minden nap 22:35-kor induló járattal Varsóból, ami másnap 10:00-ra ér Sopronba.

– N1284: Sopron – Bécs – Brünn – Katowicei Repülőtér – Varsó [– Garwolin – Ryki – Pulawy – Kazimierz Dolny]

Új közvetlen járat a Balti-tenger partjára: Szczecin és Nyugat-Pomeránia eddig még nem rendelkezett közvetlen összeköttetéssel Közép-Európa nagyvárosai felé. A FlixBus most lehetőséget kínál arra, hogy Budapestről a Balti-tenger partjára utazzunk. A járat a hét minden napján 16:00-kor indul a budapesti Népliget állomásról és az éjszakai utazást követően másnap 7:15-re Szczecinbe, a bővített útvonalon pedig 9:15-re már Kołobrzegbe, a lengyel tengerpartra is ér, végül 10:35-re a végállomásra, Koszalinba.

– N360: Budapest Népliget – Budapest Kelenföld – Pozsony – Brünn – Prága – Drezda – Berlin – Szczecin [- Kołobrzeg – Ustronie Morskie – Sabriniwi – Mielno – Koszalin]

Az említett járatokra szóló jegyek már elérhetőek a www.flixbus.hu weboldalon és a FlixBus applikációban is.