Szabó Rebeka és Barabás Richárd marad a Párbeszéd – Zöldek társelnöke, megbízatásuk két évre szól – közölte a párt a vasárnapi tisztújító kongresszusát követően az MTI-vel.
Az elnökség további tagjai Jakál Adrienn, Szabó Tímea, Béres András, Kovács Márton, Varga Attila.
A közleményben azt írták, hogy a Párbeszéd – Zöldek a jövőben egy megújuló baloldali, progresszív erő kialakításán, megerősítésén kíván dolgozni, előremozdítva a potenciális partnerek közötti megértést, és együttműködést, valamint erősen építenek az önkormányzatokban végzett munkára.
A Párbeszéd – Zöldek továbbra is elkötelezett a zöld értékek mellett, így ennek képviseletét ebben a progresszív közösségben is saját feladatának tekinti – közölték.