Akik figyelemmel kísérik a soproni labdarúgást, illetve annak híreit, minden bizonnyal már találkoztak a bejelentéssel, akik azonban kevésbé aktívak az egyik legnépszerűbb közösségi portál helyi sport híreinek böngészésében azoknak talán újdonság a címben szereplő hír, amit az SC Sopron tett közzé: Sopronnak újra lesz női felnőtt futballcsapata!
Bizony, újra lesz női felnőtt csapata városunknak, mégpedig az NBII-es bajnokságban, ami egyben új, illetve további lehetőségeket is kínál a piros-fehér klub utánpótlásából kiöregedő játékosoknak. No de persze, nem csak nekik, hanem mindazoknak a hölgyeknek is, akik kedvet éreznek a labdarúgás iránt, hiszen miután egy újjáalakuló gárdáról van szó, van még lehetőség csatlakozni a csapathoz, amely keretének a kialakítása jelenleg folyamatban van.
A kommunikáció szerint az edzői stáb már összeállt, sőt a csapat vezetőedzőjével, Szabó Bencével egy rövid interjú is megjelent a klub oldalán, amelyből megtudható, hogy alakul a keret és a tervek szerint júliusban már el is elkezdik a felkészülést.
Mi a soproni női labdarúgás egyik vezéralakját, Németh Zitát kerestük meg – aki egyébként még mindig aktív játékos és a klub lányszekciójának edzője – azzal kapcsolatban, hogy számára mit jelent az, hogy ismét lesz női csapata városunknak:
Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy újból NB II-es női mérkőzésekkel gazdagodik Sopron. Az biztos, hogy mihamarabb fel kell majd venni a ritmust, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján a női labdarúgás fejlődése látványos országszerte, igy biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi NB2 már más képet mutat, mint évekkel ezelőtt. Az elmúlt 20 évben rengeteg mindent átéltem a soproni női labdarúgásban, és bízom benne, hogy még sok boldog perc vár nem csak a csapattagokra, hanem majd a kilátogató szurkolókra is. Az edzői stábnak sok türelmet és jó munkát kívánok a lányokkal, amiben csak kell számíthatnak rám!
Ami biztos, ez a csapat új és üde színfoltja lesz ismét a városnak és minden bizonnyal még sokat hallunk majd róluk!
A klub kapcsolódó hírei IDE és IDE kattintva érhetőek el!
*** *** ***