Demonstráció miatt állt a játék az FC Sopron hazai meccsén! (videó)

Vasárnap hazai pályán fogadta az – idei szezonban immár – FC Sopron nevet viselő felnőtt férfi labdarúgócsapat a fővárosi Kelen SC gárdáját. A hazai szurkolók nagy reményekkel mentek ki a Káposztás utcába, hiszen már nagyon éhesek egy hazai sikerre, amire a tabella alapján most volt is némi esély, hiszen a vendégcsapat a mérkőzés előtt mindössze 7 pontot gyűjtött, míg a soproniak idén még nem nyertek hazai pályán bajnokit, viszont 15 pontot már szereztek. Persze a papírforma egy dolog, az gyakran felborul, ami most is bebizonyosodott, hiszen a vendégcsapat egy iramtalan, mondhatni langyos meccsről simán elvitte a Leghűségesebb városból a három pontot.  FC SOPRON – KELEN SC 1-2 (0-1)

 

Az első félidő minden bizonnyal nem vonul be a hazai labdarúgás képzeletbeli arany almanachjába, hiszen az amolyan edzőmeccs jellegű képet mutatott, egyik csapat sem csúszott-mászott a pályán, kényelmes tempó és sok hiba jellemezte a találkozót. Bár a lelátón sokan hiányolták a tüzet a soproni fiúktól, arról gondoskodott egy demonstráló szurkolói csoport, akik a 15. perc környékén a Stadiont határoló külterületen megjelenve előbb egy molinóval üzentek a vezetőségnek, majd némi pirotechnikai bemutatóval nyomatékosították véleményüket.  A közjáték látszólag nem zavarta meg a csapatokat, hiszen ugyanolyan unalmas mederben folyt tovább a találkozó, ahogy azt egy szurkoló megjegyezte a lelátón, igazi limonádé derbit látunk. De hogy ne maradjunk hálózörgetés nélkül és némi izgalom is legyen, arról a Kelen csapata végül gondoskodott, hiszen a 44. percben egy kiugratás után Pajti átemelte a védőnket és kapusunkat egyaránt. (0-1)

A második félidőben már egy bátrabb hazai csapatot láthattunk, mondhatni mezőnyfölényt is kialakítottak Bücs Zsolt fiai és két-három gólhelyzetet is kidolgoztak, amik azonban kimaradtak. Az iram ugyan nem lett nagyobb az első felvonáshoz képest, viszont tudatosabb játékot lehet tapasztalni soproni részről, bár sok esetben tanácstalannak tűnt a labdát birtokló játékos, hiszen a társak nem igazán mozogtak területekre, így döcögött olykor a támadásépítés. A 76. percben aztán végre soproni gólnak tapsolhattak a szurkolók, hiszen egy szabadrúgás után gólt szerzett a hazai alakulat, ami Szabadosnak volt köszönhető. (1-1) Az egyenlítésre aztán gyorsan jött a válasz a Kelen részéről, hiszen Szabó a 79. percben a büntetőterületen belül három védőnk előtt vitte keresztbe a labdát, majd az alsó sarokba vágta azt. (1-2) A gól után aztán jött a szokásos lezárás, a hazai csapat próbálta nyomás alá helyezni a vendégeket, akik pedig rutinosan időhúzással, indokolatlan faltokkal végül kibekkelték a meccset.

  

A molinó szövege: 

A SOPRONI FOCI MÚLTJÁT ISMERJÜK, A JELENE KATASZTRÓFA,  A JÖVŐJE BIZONYTALAN!

 

A pirotechnikai eszközök miatt pár percig állt a játék, viszont a rendezői gárda példásra vizsgázott, gyorsan uralta a helyzetet!
A végeredmény a kivetőn …

 

 

A soproni csapatnál a közelmúltban tulajdonosváltás történt, információink szerint a Caola Zrt. kivonulása után a jelenlegi tulajdonosi eloszlás az alábbi:

  • Soproni FAC 1900 SE 65 % ( Többségi tulajdonos)
  • SMJV Önkormányzata 25%,
  • SC Sopron 10%