A burgenlandi rendőrök mérlege: húsz lopott bicikli, két magyar elkövető

illusztráció / fotó: cyberpress.hu

A nezsideri járás bűnügyi nyomozói fogták el azt a két 32 éves magyar állampolgárt, akik az elmúlt hónapokban legalább húsz kerékpárt tulajdonítottak el a gyanú szerint. A hagyományos biciklik mellett elektromos kerékpárokat is loptak, legutoljára pénteken Gols (Gálos) vasútállomásáról tüntettek el egyet. Ezt követően hajtóvadászat indult az elkövetők után, akiket az A4-es autópálya mönchhofi felhajtójánál állítottak meg.

A gyanúsítottak járművében különböző betörésekhez használatos eszközöket és kerékpár alkatrészeket találtak a frissen lopott e-bike mellett. Mindkét férfit az eisenstadti (kismartoni) börtönbe szállították, akikkel szemben további nyomozást folytatnak le. Kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek – számolt be a bvz.at