Nem soproni specialitás, de minden bizonnyal néhány helyi lakos a csúcsra járatja a parkolóhelyek önkényes foglalását. Mondhatnánk a parkolókkal mindig csak gond van: ha nincsen akkor azért, ha fizetős akkor azért, ha pedig valaki saját magának akarja fenntartani, akkor azért. Az örök problémaforrás több soproni városrésznek is sajátossága, ezúttal a Halász és az Uszoda utcák környékéről érkezett jelzés szerkesztőségünkhöz.
Egy olvasónk megfogalmazása szerint a város több pontján is elszaporodtak a vödrök és székek a kijelölt parkolóhelyeken.
Különösen igaz ez a Virág, a Gazda, a Vadász, a Hegy, a Szeder utcákban, de a jelenség előfordul a Bécsi és Kőszegi utakon, illetve a Deák téren is. A vödrök és székek mellett néhányan lécekkel, a jó erőben lévők akár raklapokkal is próbálják jelezni, a helyet már kinézték maguknak. Egyesek finomabb megoldáshoz folyamodnak, csak cetlivel üzennek, de a szándék mind ugyanaz:
“Oda parkolj, ahol laksz” – hívja fel egy szélvédőre tűzött üzenet az Udvarnoki utcában.
Az akkurátusan vödröket pakolgatók és a feliratot elejtők célja, hogy más ne foglalhassa el a saját ingatlanja előtti közterületi parkolóhelyet. Egyfajta önkényes közterület-foglalásról van szó, hogy a fárasztó nap végével hazatérők az otthonukhoz lehető legközelebb tudjanak leparkolni.
Noha az indíték érthető, a vödrös foglalás már inkább szabálytalan. Tudomásunk szerint a vödröket, székeket eltávolító autósokat nem egyszer megfenyegették, de olyanról is hallani, aki nem úszta meg a konfliktus kiabálással. Szándékos károkozás gyanújáról is lehet olvasni nyilvános beszámolókat a közösségi médiában, a kilyukasztott gumik, sérült fényezések további kérdést vetnek fel.
A problémaforrást persze eredeztethetjük abból is, hogy az elmúlt években jelentősen növekedett a gépjárművek száma Sopronban. Egyre többen járnak autóval, egy háztartáshoz néha több személykocsi is tartozik, a közterületi parkolóhelyek száma pedig véges. De érdekes elgondolkozni azon is, mi szükség van a parkolóhelyek ilyen jellegű fenntartására azokban az utcákban, melyek lakó-pihenő övezetnek minősülnek.
Ilyen például a Virág és a Gazda utca is, ide pedig a KRESZ szabályai szerint az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító autó kivételével nem lehet bejhatani.
A lakó-pihenő övezet egyfajta behajtási tilalmat jelent mindenki más számára, így valójában csak a ténylegesen ott lakók parkolnak az utcában. De nem csak a Gazda utca problémája a parkoló foglalás, a Kertesi utcában is hasonló gondokkal küszködnek. Utóbbiban pár hónapja felfestették és kitáblázták a kijelölt parkolókat az utca páratlan oldalára, míg a páros oldalra várakozni tilos tábla került kihelyezésre. Olvasónk beszámolója szerint néhányan emiatt az úttest túloldalára kényszerülnek átállni, hogy szabályosan tárolják autójukat, azonban a szembeszomszédok itt is vödrökkel jelzik nemtetszésüket.
39/A. § Közlekedés lakó-pihenő övezetben
(1) Lakó-pihenő övezetbe – a „Lakó-pihenő övezet” jelzőtáblától a „Lakó-pihenő övezet vége” jelzőtábláig terjedő területre – csak a következő járművek hajthatnak be:
a) kerékpár,
b) az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító személygépkocsi, a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, a betegszállító gépjármű, motorkerékpár, a motoros tricikli és ezekhez kapcsolt pótkocsi, segédmotoros kerékpár, állati erővel vont jármű és kézikocsi, a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű, továbbá az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,
c) az ott lakók és oda költözők költöztetését végző tehergépkocsi,
d) az oda látogatókat szállító autóbusz,
e) az oda építő- és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,
f) az út- és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen.
(2) A lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
(3) A lakó-pihenő övezetben a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a gyalogosok (különösen a gyermekek) és a kerékpárosok biztonságára. Ha az úton járda nincs,
a) a gyalogosok az utat teljes szélességében használhatják, a járművek forgalmát azonban szükségtelenül nem akadályozhatják,
b) járművel várakozni csak az erre kijelölt területen szabad.