Március 16-a csütörtökre rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték Sopronban, három napirendi ponthoz kapcsolódó határozatokra várják az önkormányzati képviselők döntését.
Dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István valamint Csiszár Szabolcs alpolgármesterek előterjesztésére a Sopron Basket női kosárlabdacsapat támogatásáról dönthetnek a kupagyőzelem elismeréseként. A javaslat szerint a Magyar Kupában elért első helyezéséért Sopron város női kosárlabdacsapatát (Raabersport Kft) ötmillió forint támogatásban részesíti Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata. A méltatás szerint a kosárlabda csapat nagyszerű teljesítménnyel, magabiztos győzelmet aratott, immár tizenegyedik alkalommal, melyhez a közgyűlés gratulál és ezért az önkormányzati rendelet értelmében rendkívüli sporttámogatásra javasolja.
A Soproni Vízmű Zrt. rendkívüli közgyűlésének napirendi pontjáról is dönteni szükséges, hogy a társaság taggyűlésén a ennek megfelelő szavazat születhessen. A döntés a vízműszolgáltató alapszabályának módosítását foglalja magába. Az előterjesztés mellékletét képező dokumentumok szerint a vízműben tulajdonrészt birtokló önkormányzatok több mint 75%-a már döntött, hogy ellátás biztonságát szem előtt tartva ingyenes állami gondoskodásba adja a víziközmű vagyonát, az azt működtető vagyonát és a Soproni Vízmű Zrt.-ben fennálló társasági részesedését. Ennek értelmében az alapszabályt úgy módosítják, hogy a társaságban törzsrészvényt az önkormányzatok mellett a magyar állam is szerezhet. A Soproni Vízmű Zrt.-ben Sopron városa mellett az ellátási területén további negyvenkilenc, zömében Győr-Moson-Sopron vármegyei illetve néhány Vas vármegyei önkormányzat birtokol tulajdonrészt.
A közgyűlés elé került a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntés meghozatala, mely a 2023-as üzleti évben az első módosítás. A bérlet- és jegyárak emelése az indoklás szerint a színházi előadások szervezésének, valamint a szerződtetési és szerződési folyamatoknak az előrehaladtával vált szükségességgé. A színházi előadásokra, a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház programjaira, valamint a szervezet által megrendezésre kerülő különféle kulturális rendezvények belépőáraira a következő módosítást szavazhatják meg a 2023/2024-es évadra vonatkozóan:
| A PRO KULTÚRA SOPRON | NONPROFIT KFT. | BÉRLET- ÉS JEGYÁRAI | ||
|---|---|---|---|---|
| évad | 2023/2024 | 2023/2024 | ||
| Nyugdíjas | Nyugdíjas | |||
| Nagyszínház | bérlet ár | kedvezmény | bérlet ár | kedvezmény |
| I. hely | 15 000 Ft | 15% | 19 000 Ft | 15% |
| II. hely | 14 000 Ft | 15% | 18 000 Ft | 15% |
| Ifjúsági | középiskolás | felsős | középiskolás és felsős | |
| 6 000 Ft | 4 500 Ft | 8 000 Ft | ||
| gyermek | általános iskola alsó | óvodás | általános iskolás alsó és óvodás | |
| 4 000 Ft | 3 000 Ft | 5 000 Ft | ||
A kedvezményes bérlet vásárlására jogosultak az öregségi nyugdíjasok. A színházi jegy és bérlet tartalmazzák a ruhatári díjat is.
| Színházi | Jegyárak | 2023/2024 | ||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| zenés | prózai | tánc | kiemelt | extra | kamara | |
| I. hely | 100-4000 Ft | 100-3500 Ft | 100-2500 Ft | 100-5000 Ft | 100-6000 Ft | 100-3000 Ft |
| II. hely | 100-3500 Ft | 100-3000 Ft | 100-2000 Ft | 100-4500 Ft | 1000-5000 Ft | 100-3000 Ft |
| Kedvezményes színházi jegyárak: | ||||||
| Gyermek, diák, közéiskolás | kedvezmény: 50% | (18 év alatt) | ||||
| Szakmai és vendégjegy | kedvezmény: 50% | |||||
| Bemeneti jegy | kedvezmény: 50% | |||||
| Színházi | Jegyárak | 2023/2024 | ||||
| zenés | prózai | tánc | kiemelt | kamara | ||
| I. hely | 100-5000 Ft | 100-4500 Ft | 100-3000 Ft | 100-8000 Ft | 100-3500 Ft | |
| II. hely | 100-4500 Ft | 100-4000 Ft | 100-2500 Ft | 100-6000 Ft | 100-3500 Ft | |
| Kedvezményes színházi jegyárak: | ||||||
| Pedagógus | kedvezmény: 20% | (pedagógus | igazolvány) | |||
| Szakmai és vendégjegy | kedvezmény: 50% |
| Egyéb | rendezvények | jegyárai | |
|---|---|---|---|
| 2023/2024 | 2023/2024 | ||
| gyermek és ifjúsági | felnőtt | gyermek és ifjúsági | felnőtt |
| 100-3500 Ft | 100-7000 Ft | 100-4500 Ft | 100-12900 Ft |
| Fertőrákosi | Kőfejtő és | Barlangszínház | jegyárai | |
|---|---|---|---|---|
| 2023 | 2023 | |||
| Barlangszínház jegy | 100-9500 Ft | Barlangszínház jegy | 1000-14900 Ft | |
| Barlangsz. német nyelvű ea. | I. hely | 12 000 Ft | ||
| II. hely | 9 600 Ft | |||
| III. hely | 4 800 Ft | |||
| Szakmai és vendégjegy (kivéve német ny.) | A helyár 50%-a | |||
| Kőfejtő és témapark látogatói | 100-5200 Ft | Kőfejtő és témapark látogatói | 1000-5200 Ft |
A táblázatokat az előterjesztés alapján állítottuk össze, melyből látható, hogy a különböző jegytípusok egyszerűsödnek, egyesek ára változatlan marad, másikak különböző arányban növekednek. Átlagot nem számoltunk, azonban hozzávetőlegesen nagyjából 25%-kal növekedhetnek a színházi jegy- és bérletárak Sopronban. Látható, hogy a gazdasági helyzetet a kulturális szféra is elszenvedi, mindenesetre mi azt gondoljuk, a színházlátogatókat nem fogja eltántorítani egy ilyen jellegű növekmény, s várhatóan további színvonalas előadásoknak adhat otthont a soproni társulat.
sopron.hu nyomán