Ismét terjed az „unokázós” csalás!

illusztráció

Sajnálatos módon napjainkban egyre gyakoribbak az úgynevezett „unokázós” csalások, amelyek során a bűnözők idős embereket próbálnak átverni azzal, hogy valamilyen sürgős helyzetben pénzt kérnek tőlük. Vigyázzunk a csalókkal! Különösen az idős emberek figyelmét hívjuk fel a veszélyre!

Egy 89 éves soproni asszony a napokban telefonhívást kapott egy ismeretlen, külföldi számról. A hívás során egy férfi az idős nő vejének adta ki magát, és azt állította, hogy letartóztatták. Elmondta, ahhoz, hogy szabadlábra helyezzék, sürgősen pénzre van szüksége. Az elkövető rávette az idős asszonyt, hogy szedje össze az összes készpénzt a lakásban, majd azt egy általa küldött ismerősének adja át. Az idős asszony több mint 4 millió forintot dobott le az erkélyéről a csalónak, hogy segíthessen a látszólag bajban lévő rokonnak.

A rendőrség információja szerint az elmúlt napokban többen is kaptak a fenti esethez hasonló hívást. Az ilyen típusú csalások elkerülése érdekében fontos néhány alapvető óvintézkedést követni:

Azonosítsa a hívót! – Mindig bizonyosodjon meg róla, hogy a hívó személy valóban az, akinek mondja magát. Szakítsa meg a beszélgetést és hívja vissza az Ön által ismert számon.

Kételkedjen a sürgősségben! – Soha ne hozzon sürgős döntéseket pénzügyekben telefonon keresztül, különösen, ha a történet váratlan vagy kényes helyzetet feltételez.

Értesítse a családot! – Ha kap egy gyanús hívást, értesítse erről családtagjait, beszélje meg velük a teendőket.

Idegeneknek sohase adjon át pénzt! – Kizárólag csak az Ön által is ismert vagy megbízott személynek adjon át pénzt.

Ne ossza meg személyes adatait! – Soha ne adjon ki személyes vagy pénzügyi információkat ismeretlen telefonálóknak.

A széles körű tájékoztatás és a közösség figyelme mindannyiunknak segíthet megelőzni az ilyen típusú csalásokat.

Vigyázzunk egymásra, különösen az idősebb generáció tagjaira, és segítsünk nekik megvédeni magukat az ilyen veszélyektől!

 

 

 

 

forrás: SRK