Forgalommal szemben érkezett egy autós az M85 nagycenki felhajtóján (VIDEÓ)

Forrás: Facebook

Egy élő Facebook-videóból került kivágásra az a jelenet, melyben a kamerás autó a nagycenki csomópontnál Sopron felé hajt fel a gyorsforgalmi autóútra, azonban egy fehér Skoda személyautóval találkozik szembe. A videóról eltávolításra került a hangsáv, így nem tudni, a kamerás hogyan reagálta le a helyzetet, esetleg jelezte-e az M85-ösről szabálytalanul lehajtó sofőrnek nemtetszését.

A 84-es útra Nagycenknél visszatérő autós remélhetőleg csak megrémült, és ugyanezen csomóponton hajtott fel, de az is elképzelhető, hogy már a Sopron-kelet csomópont óta forgalommal szemben haladt. Ez ugyanis a legközelebbi autóút-lehajtó, így akár tíz kilométeren át is haladhatott a menetiránnyal szemben.

Az M85-ös autóúton idén nem ez az első forgalommal szemben érkező autós, egy korábbi esetet szintén videón rögzítettek és szintén Nagycenk térségében történt.

A megyei rendőr-főkaptányság három éve, az út átadását követően az alábbiakra hívta fel a figyelmet:

  • A megyében nemrég adták át az M85-ös számú gyorsforgalmi utat, amelynek fel-, illetve lehajtói pontos helyét a közlekedésben résztvevők még nem ismerhetik eléggé. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy figyeljen az úton kihelyezett jelzőtáblákra, azok útmutatásait tartsa be!
  • Amennyiben észreveszik, hogy a forgalommal szemben haladnak, semmiképp se tolasson vissza a felhajtóra, önállóan ne forduljon meg az úton!
  • Kapcsolja be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjon le a leállósáv szélére, vagy forgalmi sávon kívülre, és álljon meg. Vegye fel a láthatósági mellényt, szálljon ki az autóból, és a korlát mögött várakozva hívje fel a 112-es segélyhívó számot!

A videó vélhetően nemrégiben készülhetett, erre utal az évszaknak megfelelően kinéző táj is.

 

Videó forrása: Péter Ferenc József / Facebook