Felújították a Lenkey utcát, elkészült a rendelőintézet energetikai korszerűsítése

Fotó: cyberpress.hu

Megújul környezetben várja a Lenkey utcai Egészégügyi Központ a soproni páncieneseket, hiszen a külső felújítási munkálatok már november elején befejeződtek. Jó hír, hogy hamarosan a belső terek is új köntöst kapnak, a várótermi bútorzat cseréje is megvalósul.

A háziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok szolgáltatásának helyet nyújtó önkormányzati intézmény előtti a gyalogjárdát és az útburkolatot is kicserélték. Az aszfaltozás mellett új szegélykövet raktak le, valamint a parkolási rendet is újra gondolták. A bejárat közelében két mozgáskorlátozottak számára igénybe vehető parkolóhely került kialakításra.

A korszerűsítés során szigetelés került az épület homlokzatára, felújították a tetőt, kicserélték a nyílászárókat, új kazánt valamint liftet építettek be. A helyiségeket klimatizálták, A soproni önkormányzat kivitelezéssel a FÉSZ Zrt.-t bízta meg, akik határidőre végeztek a munkákkal, míg az intézmény folyamatosan látogatható maradt a munkák ideje alatt.