Exkluzív koncertek, hazai és nemzetközi sztárok is érkeznek májusban Sopronba

A SopronFest egy valódi urbán-fesztivál

2024. május 17-19. között, a pünkösdi hétvégén és az azt megelőző napokban másodszor rendezik meg a Hűség Városa új fesztiválját. A SopronFest a hazai fesztivál palettán újszerű, „urbán tematikát” valósít meg, amely az egész várost ünnepi programok százával tölti meg. A város vezetésének és a szervezőknek hosszú távú tervei vannak a SopronFesttel, 2024-ben már az idei látogatószám duplájára számítanak, miközben deklarált céljuk, hogy “emberi léptékű” fesztivált szervezzenek. Hazai és nemzetközi sztárok, rengeteg podcast-beszélgetés, kortárs képzőművészet, gasztronómia, mozi és túrák: ünnepi programsorozat utcákon és tereken – címszavakban erről szól a II. SopronFest, amelyen két olyan hazai produkció is szerepel, amelyek az év első felében csak Sopronban koncerteznek. A jegyelővétel december 2-án indul a www.sopronfest.hu oldalon.

A 2024-es SopronFest programjának gerince már elérhető az “urbán fesztivál”  honlapján. A fő helyszín a Lővérek, ahol május 17-től három napon át a legfontosabb hazai fesztivál kedvencek lépnek színpadra. A most közzétett line-upban szerepelnek egyelőre „titkos hazai headlinerek”, akik a SopronFesten exkluzív fellépést vállaltak, az ő nevükre a következő hetekben derülhet fény. A Lővérek megnövelt területen, az erdő szélén felépített szabadtéri és fedett helyszínekkel várja a 2023-as látogatószám dupláját. A szervezők hangsúlyozzák: “emberi léptékű fesztivál megteremtése a cél, ahol a soproniak és a más városokból érkező turisták is jól érezhetik magukat.”  A soproni borászokat felvonultató Poncichter Negyed mellett új helyszín a Secret Garden, amely egy pompás völgy a Lővérekben.

A nemzetközi mezőnyből a Kruder & Dorfmeister páros és Alle Farben részvétele már biztosra vehető, a hazai “bestsellerek” között pedig többek között a Bagossy Brothers Company, a ByeAlex és a SleppCurtis, Dzsúdló, a Follow the FlowMajka, a TankcsapdaT. Danny, a QuimbyRúzsa Magdi és a Valmar is a most közzétett programban szerepel, Beton.Hofi pedig egy egész éjszakán át tartó “Citromale Gang találkozóval” készül, sok baráti fellépő részvételével. A kedvezményes jegyelővétel december 2-án indul. A Soproni Egyetem nevét viselő Diákbérlet korlátozott számban elérhető, ezzel a lehetőséggel bárki élhet, akinek érvényes diákigazolványa van.

A soproni Tűztorony 2023. április 22-én / Fotó: cyberpress.hu

Az  egész várost megmozgató kínálat részeként már egy héttel korábban, május 11-én elindulnak a városi programok, amelyek 10 napon át tucatnyi helyen várják a vendégeket: éttermekben, kávézókban, klubokban, utcákon és tereken. A Telekom PodcastFest keretében a legismertebb hazai podcastek házigazdái és ugyancsak népszerű vendégeik érkeznek öt soproni helyszínre. A “beszélgetős” kínálat olyannyira színes, hogy ByeAlex, Dombóvári István, Fábry Sándor, Hajós András, Hevesi Krisztina, Kadarkai Endre, Kende-Hofherr Krisztina, Tóth Gabi, Ördög Nóra, Radnai Péter és Zacher Gábor mellett még Áder János is elfogadta a szervezők felkérését, a volt köztársasági elnök a Kék Bolygó Podcast házigazdájaként érkezik Sopronba. Kiemelt téma a Ne nézz félre! kampány, amely keretében az UNICEF szakértőivel és neves művészekkel az iskolai bántalmazás, a bullying kérdéséről beszélgetnek. A mesterséges intelligencia szerepét érintve  pedig Tari Annamária,  Szabó Béla, Nánási Pál és Weiler Péter találkozik a Soproni Egyetem csodaszép kertjében.

Az ART kínálat is igazán tartalmasnak ígérkezik.

A  Liszt Központban kortárs művészek csoportos kiállítása lesz látható, mások mellett Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Anna és Weiler Péter műveiből, az alkotók pedig a hűség jelképét, hatalmas, szív alakú installációkat készítenek Sopron utcáin, a közönség szeme láttára. A gasztronómiai programokról, illetve a Fő téri és más helyszíneken zajló koncertekről, eseményekről  december 14-én, a Hűség Napján adnak hírt a SopronFest szervezői.  

“A SopronFest már első alkalommal is valódi ünnepként volt jelen a városunk életében. Örülök, hogy a Pro Urbe díjas szervező páros, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, valamint a főszervező, Váncza Panna elfogadta a város felkérését és velük együtt dolgozhatunk azon, hogy hosszú távon is egy izgalmas, tartalmas turisztikai esemény otthona lehessen Sopron. Ebből a szervezői munkából a soproni vendéglátók, szolgáltatók és polgárok is kiveszik a részüket, ezzel is bizonyítva, hogy Sopron egy valóban vendégszerető fesztiválváros” – mondta el Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

A gasztronómiai programokról, illetve a Fő téri és más helyszíneken zajló koncertekről, eseményekről  december 14-én, a Hűség Napján adnak hírt a SopronFest szervezői.