Rövid idő alatt elfogták a soproni rongálót

A betört tájékoztató tábla. / fotó: police.hu

Egy 20 éves fiatal követte el a bűncselekményt, aki elmondása szerint dühében törte be könyökével egy buszmegálló tájékoztató oszlopának üvegezését.

Sopronból, a Lackner Kristóf utcából érkezett egy bejelentés a rendőrségre rongálásról 2022. január 19-én 16 órakor. A rendőröknek a szemtanúk elmondták, hogy egy fiatalember minden előzmény nélkül odalépett a buszmegálló előtt kihelyezett tájékoztató oszlophoz, betörte azt, majd dolga végeztével felszállt az éppen odaérkező helyi járatú buszra, és elment a helyszínről. Az egyenruhások a kapott személyleírás birtokában rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 20 éves helybéli lakost.

A fiatalembert elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a cselekményt, és elmondta a nyomozóknak, hogy dühös volt, ezért rongálta meg a táblát.

 

fotó: police.hu

 

via police.hu