Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott kamionnak a 84-es soproni szakaszán

Forrás: police.hu

Ittasan, vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett egy 38 éves férfi, aki Sopron külterületén egy kamionnal ütközött. A balesetet követően gépkocsiját hátrahagyva elsétált a helyszínről a környékbeli lakos – számol be a police.hu.

A 84-es számú főúton, Sopron felől Kópháza irányába közlekedett személygépkocsijával egy hegykői sofőr 2022. december 6-án 16 óra körül. A 116-os kilométerszelvény közelében egy jobbra ívelő kanyarban áttért az úttest bal oldalára, ahol a vele szemből érkező, 56 éves kapuvári lakos által vezetett tehergépkocsival ütközött. Ezt követően a személyautó 38 éves vezetője a helyszínről gyalogosan távozott.

A kiérkező rendőrök a baleset okozóját a 84-es számú főúton – a karambol helyszínétől mintegy két kilométerrel távolabb – igazoltatták, vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Időközben kiderült az is, hogy a fiatalembert a Soproni Járásbíróság a gépjárművezetéstől eltiltotta, így vezetői engedéllyel sem rendelkezik.

Az egyenruhások a hegykői férfit elfogták és a Soproni Rendőrkapitányságra előállították. Az eset körülményeit a rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják.

Forrás: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
  • Nem árt tudni, hogy az ittas vezetés következményeként a rendőrök egyes esetekben a gépjárművezetői engedélyt bevonhatják, illetve az ittas sofőr ellen akár büntetőeljárás is indulhat.

…hogy mindenki hazaérjen!