Egy 43 éves soproni férfi közlekedett személygépkocsijával Sopronban, a Kossuth Lajos utcában 2022. május 18-án szerdán 15 óra 48 perckor. Haladása során – feltehetően ittassága és figyelmetlensége miatt- nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsinak, amely a gépkocsisorban előtte várakozó autónak csapódott. Az ütközéseket elszenvedő jármű vezetője, egy 40 éves helyi nő megsérült.
A balesetet követően a férfi megállt, azonban nem szállt ki a gépkocsiból, a hölggyel beszélt, de nem győződött meg arról, hogy szüksége van-e segítségre, hanem továbbhajtott.
A járőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt. Az intézkedés során a gépjárművezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították, vezetői engedélyét elvették. Vele szemben büntetőeljárás indult ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.
A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:
- Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
- A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
- Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
„…hogy mindenki hazaérjen!”