Poncichter Pikniken köszöntötték az egyetemistákat

„Jó szerencsét!” köszöntésekkel telt meg a fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház augusztus utolsó napján: a Soproni Egyetemre érkező leendő hallgatókat a Soproni Borvidék borászai köszöntötték a Balek-hét és gólyatábor keretében. A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa szervezésében, a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap támogatásával megvalósuló Poncichter Pikniket közel 300 résztvevővel, hagyományteremtő szándékkal tartották meg a szervezők.

Hagyományosan augusztus végén érkeznek a leendő hallgatók a Soproni Egyetemre, hogy a gólyatáborban és a hagyományőrző karokon a bALEK-héten ismerkedjenek meg az Alma Materrel és a várossal. Idén a programok új állomással bővültek, melynek a fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház festői környezete biztosított helyszínt. A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa összefogva a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsával, a városvezetéssel, az egyetemmel és a helyi borászokkal, közösen köszöntötték a városba érkező leendő elsős és felsőbbéves hallgatókat.

A rendezvény célja az egyetemre felvételt nyertek méltó köszöntése, befogadása és hagyományainkkal történő megismertetése volt, egy könnyed délutáni piknik és az azt kísérő játékos programsorozat révén. Ezek közül is kiemelkedett a poncichter kultúrkör, a borvidék, Sopron és a Fertő-táj kulturális és természeti értékeinek bemutatása, és nem utolsó sorban a helyiek és a térségi borászok vendégszeretetének megismertetése a város új diákjaival. A szervezők többek között ismeretterjesztő előadással és kvízzel, bormustrával, borászati vetélkedőkkel várták a leendő egyetemistákat.

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Dr. Schneider István Gábor, a Soproni Borvidék Fejlesztéséért Bizottságának mb. elnöke, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója és a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Ivanics Ferenc, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának elnöke fogadta a városba érkező diákokat.

A megnyitó moderátoraként dr. Schneider István Gábor, a Soproni Borvidék Fejlesztéséért Bizottság megbízott elnöke köszöntötte a fiatalokat.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere köszöntőjében elmondta: a város támogatja a borban érdekelt szereplőket abban, hogy a Soproni Borvidék sikeressé tudjon válni. Mint mondta, nem a borászok versenyeznek egymással, hanem a borvidéknek kell helytállnia a hazai piacon. Sopronban az identitás fontos részét képezi a bor, a helyi kultúra szerves része, így ha a fiatalokkal sikerül megismertetni a helyi borkultúrát, ők jó eséllyel fogják tudni jó hírét vinni a pohárba kerülő nemes italoknak.

Prof. dr. Fábián Attila rektor kiemelte, hogy az egyetem egy évszázada kötődik a városhoz, gyökerei, hagyományai meghatározzák jelenlegi életét. Köszöntőjében arra bíztatta a fiatalokat, kerüljenek jó barátságba a helyi borkultúrával, a kulturált borfogyasztással, s függetlenül attól, hogy csak néhány évet töltenek a városban vagy hosszabb időre otthonukká válik Sopron, vigyék jó hírét a helyi értékeknek. Mint mondta, jó döntést hoztak a jelentkezéskor, hiszen Sopronban ifjúságuk legszebb időszakában a tanulás és szórakozás mellett nem mindennapi természeti és kulturális környezet is várja a hallgatókat, érdemes élni a város és az egyetem kínálta lehetőségekkel.

Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint a bor barátságokat és szerelmeket hoz össze. Arra bátorította a fiatalokat, legyenek jó barátságban a kulturált borfogyasztással, ismerjék meg a helyi különlegességeket, a helyiek vendégszeretetét, s vigyék hírét értékeinknek a világban. Mint elmondta, a Poncichter Piknik hagyományteremtő szándékkal jött létre, amely remek lehetőséget szolgáltat nem csak a Soproni Borvidék bemutatására, de a város életében meghatározó egyetemi ifjúság méltó köszöntésére is.

Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója házigazdaként is köszöntötte a diákokat. Elmondta: az értelmiségivé válás folyamatában nem csak az egyetemi tanulmányoknak, de a kultúra megismerésének és szeretetének is nagy szerepe van, így arra bíztatta a hallgatókat: legyenek aktívak, éljenek a város kínálta lehetőségekkel, s töltsék meg gazdag tartalommal az egyetemi éveiket.

Ivanics Ferenc, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának, mint a főszervező szervezet elnökeként beszélt a Fertő-tájról. A térség 2001-ben kultúrtájként nyert világörökségi címet, melynek természeti szépségei, épített kincsei mellett nem feledkezhetünk meg az évről évre megújuló értékekről sem. Mint mondta, az egyetem beköltözése után száz évvel közös rendezvényen vesznek részt együtt borászok és egyetemisták, s keresik a közös értékeket. A hallgatóknak azt kívánta, legyen a Soproni Borvidék, és az Alma Mater is olyan hely, ahová visszavágynak majd, hisz mindkettő egyedülálló kincse Magyarországnak.

A megnyitó után Taschner Tamás idegenvezető, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának ügyvezetője rövid előadásában mesélt a soproni poncichterekről, a város történelméről, hagyományairól, a soproni borvidék borairól. Előadását rövid kvíz követte, melyen harminc csapat versenyzett a helyes válaszokért járó pontokért.

A rendezvénytérben a Taschner Bor- és Pezsgőház, a Winelife, a Hermann Pincészet, a Steigler Pince, az Ottó Pince, a Puklusvin és Salamon Lajos Róbert borász várta bormustrával a látogatókat: a legfinomabb borok megkóstolása mellett a borászok a szőlőművelés és borkészítés rejtelmeiről, történetükről is meséltek a fiataloknak, akik minden kérdésükre választ kaptak a borászattal kapcsolatban. A szervezők minden diáknak és részt vevőnek biztosítottak borjegyeket, amelyekért cserébe fél-fél deciliternyi nemes italt kóstolhattak a borászok kínálatából.

A bormustra mellett csapatvetélkedőkre is sor került a nap folyamán: a fröccsismereti kvízen a játékmester által adott információk alapján kellett a fröccspoharak sablonjain összeállítani a megfelelő italt, melyhez nem csak a technikai ismereteket, de az adott fajtához kapcsolódó érdekességeket, kuriózumokat is meghallgatták a csapatok. Az „Orrban az igazság” névre keresztelt illatfelismerési vetélkedőn meghatározott idő alatt kellett eszenciákat felismerni, amely sokszor lényegesen nehezebb feladatnak bizonyult, mint az elsőre tűnhetett.

A vetélkedők lezárásaként a legügyesebb csapatok Traktor bulira szóló utalványokkal, borokkal, könyvekkel és Sopron, a Fertő-táj és a Hanság legendáit bemutató Legendás Kártyák csomagjaival gazdagodtak.

A rendezvény mind a fiatalok, mind a szervezők és résztvevők egyöntetű véleménye szerint kiváló lehetőség a helyi közösségek kialakítására, fejlesztésére, így a jövőben érdemes a folytatást is megvalósítani.