Igazán hiánypótló szerepet tölt be a Facebookon és az Instagramon is elérhető Por és sár nevet viselő oldal, mely sajátos formában mutatja be azt a mindekori tényállást, miszerint az emberek nehezen fogadják el az új dolgokat és szeretik kritikusan megközelíteni az ismeretlent. Az előítéletesség valószínűleg a társadalmi létezéssel egyidős, s így, vagy úgy mindannyian elfogultak vagyunk valamilyen irányban. Ahogyan az oldal szerkesztői fogalmaznak:
Megmutatjuk, elődjeinknek mi minden nem tetszett hazánkban – gyengéd irónia és maró gúny, örökös elégedetlenkedés és folytonos pocskondiázás!
Az oldal az elmúlt évszázad újságcikkeiből idéz, melyek gyakran elemzik egy-egy új épület, beruházás létrejöttét, vagy bemutatva az általános infrastruktúrákat, közállapotokat. Sopron városát Téry Ödön orvos, a magyar turistamozgalom egyik megalapítója illette kritikus szavakkal 1911-ben:
„Sopron a legrondább városok közé tartozik.”
S, hogy mi jellemezte Magyarországot a 19. század közepén, egy pesszimistának tűnő olvasatból ez is kiderül:
„Jó és biztos utakon haladni, tiszta és rendes vendégfogadókban megnyugodni s ezen felül, ami legfőbb, útközben mindenütt szellemi élvekben részesülni – föltételei az élv-nyújtó utazásnak. Ily reményekkel ne kecsegtesse magát hazájában a magyar utazó.” (Életképek, 1847)
A kritikus tollú szerzők, érces modorú újságírók akkortájt is bővelkedtek a kesergő szópárokkal, noha stílusuk kifinomultabb is volt a jelenkorunkban megszokottnál.
„Tájékozatlanság, kapkodás és kicsinyes fölfogás uralkodik mindenben. Vagy nem erről tanúskodik a szükséges új hidak fölötti meddő vita; a sorfalba szorított új városház; a rossz világítású műcsarnok; vagy a várkert bazár, hol boltokat építettek a király számára?” (Budapesti Szemle, 1891)
„Pécsváradon kiszálltam, kerestem a városba vezető gyalogutat, de nem tudtam ilyet felfedezni! Ez már csak még se járja, hogy a pécsváradiak egy nyomorult kikövezett gyalogutat sem készíttetnek a vasúti állomáshoz. Képzelheted, hogy nézhet ki az ember télvíz idején sárban, meg is fogadtam, hogy télen, de nyáron se lát engem többet Pécsvárad, mert ázsiai állapotokat láttam ott.” (Pécsi Napló, 1912)
„Por és sár, ez a kettő jellemzi a keszthelyi utcákat. Ha jó idő jár a por, ha esős, akkor a sár kellemetlenkedik a közönségnek. […] Legalább a Kossuth Lajos utcán, ezen a legforgalmasabb részén a városnak kíméltetnék meg a közönség a pornyeléstől s az üzletemberek drága áruik megrontásától.” (Balatonvidék, 1909)
„Por és sár, sár és por. Vagy por, vagy sár. Zalaegerszegen egy-két óránál tovább nem tart a harmadik eset. Most is őrült óriásként vágtat végig az utczán a szél, sodorva magával a port, piszkot, szemetet – az embereknek az orrukba, fülükbe, szemükbe s nyomorultan táguló tüdejükbe.” (Magyar Paizs, 1909)
„Veszprémben ma már két csúcsos tetejű, idegenszerű román torony mered az égnek. Külseje, mint minden ezen korabeli épületé, szegényes hatású. A széles sima falmezők kezdetleges ornamentikájukkal, a primitív egyívű bejárat, a dísztelen tornyok inkább műtörténelmi értékűek, a nagyközönség tetszését meg nem nyerik soha.” (Dr. Szabó Zsigmond, 1909)
„Aki azt gondolja, hogy itt üdülhet, szórakozhat, pihenhet, az roppant csalódik. Siófokot egy részvénytársaság bírja, melynek bőven jövedelmez a fürdő, lévén ott méregdrága minden. E téren Siófok elérte a világrekordot, nem hiszem, hogy akadna a föld kerekségén drágább fürdő, hol a kidobott pénzért oly keveset kapna a közönség, mint itt.” (Ellenzék, 1904)
