Jó darabig csak kerülőúton lehet majd Sopronkőhida felé közlekedni

Fontos és mondhatni közlekedésileg közérdekű információval gazdagodhat az, aki időnként olvassa a Volánbusz oldalát. Az egyik legfrissebb tájékoztatóból most az derül ki, hogy  2021. június 14-étől (hétfőtől) várhatóan október 31-ig (vasárnapig) Sopronban a Pozsonyi úton,  a Szent Mihály temető és az M85 gyorsforgalmi út Fertőrákosi ( tómalmi ) csomópontja közötti szakaszán egy irányban haladhat majd csak a forgalom. Ez a mi értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy több mint négy hónapig a városból Sopronkőhida irányába nem lehet majd az említett útvonalon közlekedni, csak majd onnan befelé, hiszen egyirányú közlekedésre hivatkozik a bejegyzés. Az konkrétan nem világos még, hogy csak az autóbuszokra vonatkozik ez a hír vagy a személygépkocsikkal közlekedőkre is – bár szerintünk egyértelműen minden járműre – így a pontos tájékoztatás érdekében igyekszünk informálódni és kérdésünket eljuttattuk az illetékesekhez.  Amennyiben megérkezik a válaszuk, bejegyzésünket természetesen frissítjük.  Kijelölésre került azonban a Sopronhoz tartozó településrészek illetve Fertőrákos elérése érdekében kifelé egy opcionális útvonal amelyen a buszok közlekedhetnek, amely a közreadott térkép alapján az Anger réti körforgalom felé vezet, ahonnan a balfi gyorsforgalmi csomópont körforgalmáig halad majd, majd onnan ideiglenesen a megépült gyorsforgalmit veszi igénybe a Fertőrákosi (tómalmi) csomópontig, ahol a felhajtónál tér majd vissza –  még  Tómalom előtt –  a Sopronkőhidára vezető 8527 számú útra. 

 

Forrás: volanbusz.hu

 

Az autóbuszjáratokat érintő változás,  az alábbi vonalakat érinti:  

  • Helyi: 6, 13, 13B, 33
  • Helyközi: 7205

A Sopronból Sopronkőhida, illetve Fertőrákos irányába közlekedő helyi és helyközi járatok terelt útvonalon közlekednek.

Kimaradó megállóhelyek lesznek:

  • Pozsonyi út, Szent Mihály temető
  • Pozsonyi út, autószalon
  • Pozsonyi út, Sand dűlő
  • Pozsonyi út, régi vízműtelep

Ideiglenes megállóhely:

  • Kőrösi Csoma Sándor utca (temető)

 

A közeledési vállalat a honlapján arra is felhívja a figyelmet, hogy az érintett járatok közlekedésében 5-10 perces késés is előfordulhat.

 

 

 

 

 

 

via cyberpress & volanbusz