Ismét konzultálhatunk a kormánnyal!

Már a soproni postaládák is dagadnak a legújabb kormányzati konzultációs levelektől, hiszen a napokban városunkba is megérkeztek ezek a kérdőívek. Ahogy azt az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte kísérőlevél ecseteli, ezúttal a kormány a járvány utáni életünkkel és Magyarország megerősítésével kapcsolatban kíváncsi a véleményünkre. Mint azt írja, a járvány harmadik hullámának legyőzése egy nagy közös siker volt, azonban a világ az ő meglátásuk szerint megváltozott, a veszélyek és a népvándorlás korát éljük, amelyek fenyegető veszélyforrásoknak tűnnek. Persze nem maradhatott ki ezekből a felvezető sorokból egy kis hazai múltba tekintés sem, hiszen arra is felhívja a figyelmet a levél, hogy nem szabad visszaengednünk a 2010 előtti korszak bukott politikáját. A konzultációs ív egyébként 14 kérdést tartalmaz amelyek megfogalmazásai között szerepel Soros György és Gyurcsány Ferenc neve is, de Brüsszel is előkelő helyen van emlegetve. Szerepelnek továbbá minibálbéremeléssel, családtámogatással, adóvisszatérítéssel, hitelmoratóriummal, hazai vakcinagyár alapításáról és a gyermekek szexuális tartalmú felvilágosításával foglalkozó kérdések is. Aki úgy érzi az 2021. augusztus 25-ig küldheti vissza ezt a kérdőívet, de akár online is rálehet cuppanni a kitöltésére a nemzetikonzultácio.kormány.hu oldalán.