Folytatódik a Fidesz aláírásgyűjtése, amivel a Gyurcsány-korszakra emlékeztetik az embereket

A Fidesz standjánál gyűjtik az aláírásokat Sopronban 2021. szeptember elején / Fotó forrása: Fidesz Sopron és környéke Facebook-oldal

Öt nap alatt már több mint százezer ember csatlakozott a FIDESZ által szeptember 1-én indított “Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” petícióhoz. Az aláírásgyűjtés ezen a héten is folytatódik, a nagyobbik kormánypárt standjainál minden választókerületben, országszerte 2138 helyszínen várják több ezer önkéntes segítségével a csatlakozni vágyókat. A tömör üzenetet megfogalmazó petícióval arra szeretnék emlékeztetni az embereket, hogy ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik a 2002 és 2010 között kormányozták az országot. országot.

Kocsis Máté fideszes frakcióvezető a petíció elindításakor azt mondta: 2002 és 2010 között, amikor a baloldal kormányzott – a legtöbb ideig Gyurcsány Ferenc vezetésével -, elvettek egy havi nyugdíjat, elvettek egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanároktól, megszüntették az otthonteremtési programot, devizahitelek felvételére kényszerítették a magyar családokat, megszüntették a családi adókedvezményt, kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügyből, 16 ezer aktív kórházi ágyat számoltak fel, hatezer egészségügyi dolgozót elbocsátottak, háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére az áram árát, valamint három százalékkal emelték a társasági adót.

Hozzátette: az elmúlt években a baloldalon a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, ezért mindegy, hogy Jakab Péter, Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára indul miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenccel állnak szemben. “Nem hagyhatjuk, nem fogjuk engedni”, hogy “ugyanazok az emberek, akik 2002-2010-ben tönkretették az országot”, hatalomra kerüljenek – emelte ki. A frakcióvezető szerint Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi teljesítménye nem értékelhető. Budapest romokban van, mindenhol kosz, szemét és dugó van, és eszkalálódott a hajléktalanhelyzet is – fogalmazott, hozzáfűzve: számos fővárosi döntés Gyurcsány Ferencéknél születik meg, mivel tele van a városháza is az ő embereivel.

Kocsis Máté elmondta, a céljuk az, hogy minél több emberhez – lehetőleg mindenkihez – eljussanak a petícióval. Fontos, hogy minden magyart emlékeztessenek arra, hogyan kormányoztak azok a baloldali szereplők, akik most vissza akarnak térni a hatalomba. A gyűjtés a tervek szerint október 23-ig tart, ami egybeesik a gyurcsányi vérengzés 15. évfordulójával – tette hozzá.

Folyamatosan jelen vannak Sopron és a környező települések forgalmasabb közterein is az aláírásgyűjtők. Barcza Attila (FIDESZ) a térség országgyűlési képviselője Facebook-oldalán tapasztalatait megosztva elmondta, a soproniak nem kérnek a 2010 előtti Gyurcsány-korszakból. Továbbra is arra biztat mindenkit, hogy keressék fel a standjaikat. Találkozzanak, beszélgessenek a helyi támogatóikkal, valamint írják alá a petíciót.

Arra is meg van a válasz, hogy mi a sorsa a petíciónak, hiszen állításuk szerint az elmúlt időszak az elért eredményekeit akarják megvédeni. A kampány célját abban látják az érdekeltek, hogy a FIDESZ petíciója erős üzenet lesz a baloldalnak. Kocsis Máté szerint a magas társadalmi támogatottság azt fogja kifejezni, hogy az emberek nem felejtették el a Gyurcsány-korszakot, és nem akarják, hogy visszatérjen a múlt.

A Fidesz standjánál gyűjtik az aláírásokat Sopronban 2021. szeptember elején / Fotó forrása: Fidesz Sopron és környéke Facebook-oldal

MTI nyomán
Fotók forrása: Fidesz Sopron és környéke Facebook-oldal