Fidesz: Sopron kiállása példa lehet

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. / Sopron 2021. 12.03. / fotó: cyberpress.hu

Sopron hűsége is téma volt az országgyűlés keddi, napirend előtti felszólalásaiban december 14-én. Barcza Attila (Fidesz) arról emlékezett meg, hogy száz évvel ezelőtt Sopron és a környező települések népszavazáson úgy döntöttek, hogy az ezeréves állam része maradnak a nagyhatalmak diktatórikus döntésének ellenére. Hozzátette: jövőnk akkor van, történelmünk pedig akkor lesz, ha kiállunk hitünk, értékeink, hazánk, otthonunk, és most már “célpontba vett” gyermekeink védelmében, és ebben Sopron kiállása példa lehet.

A képviselő kormányzati intézkedéseket sorolva hangsúlyozta, hogy a válságkezelés, szemben Gyurcsány Ferenc kormányzati időszakával, nem a megszorításokról és az adóemelésekről szólt.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára köszönetet mondott Sopron hűségéért, valamint az egészségügyi dolgozóknak és a koronavírus-járvány elleni küzdelmet bármely módon segítőknek is.

Kijelentette: gazdasági gyarapodás és építkezés mostani politikáját egy világ választja el a baloldal megszorítási “mániájától”. A kormány a következő évben is egy olyan országért dolgozik, amelynek gazdasága egyre kevésbé függ másoktól, egyre erősebben áll a saját lábán, és ennek pozitív hatásait minden generáció érezheti a saját életében – mondta.