Drogot akart vásárolni, de kirabolták

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Egy 15 és egy 18 éves soproni fiatalt gyanúsítanak a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével.

Egy soproni lakos tett bejelentést a rendőrségen 2021. július 12-én arról, hogy július 10-én a délutáni órákban két alkalmi ismerőse a Kazinczy Ferenc téren kirabolta őt. A sértett elmondta a rendőröknek, hogy az egyik fiatal előbb a zsebébe nyúlva próbálta meg elvenni a pénzét, de nem járt sikerrel, ezért idősebb társával együtt fenyegetni kezdték, majd nadrágja zsebét letépve elvették az abban lévő értékeit.

A rendőrök a feljelentés napján beazonosították és elfogták a 18 éves H. Tamást, majd másnap, 2021. július 13-án a 15 éves társát is, akiket a Soproni Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozás során kiderült, hogy a bejelentő drogot akart vásárolni a két fiataltól, akik ekkor figyelték meg, hogy nagyobb összeg van a zsebében és elhatározták, hogy azt mindenképpen megszerzik tőle.

A soproni nyomozók a két helybéli fiút – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

No Title

No Description