Baleset a 84-esen: előzésben lévő motorosra húzta a kormányt az autós

A 84-es számú főúton Lövő irányából Sopronkövesd felé közlekedett személygépkocsijával 2021. szeptember 12-én 14 óra 15 perckor egy 40 éves kolontári férfi. Haladása során – a 97-es számú kilométerszelvény közelében – az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban – vélhetően figyelmetlensége miatt – nem vette észre, hogy autója előzését már egy motorkerékpáros megkezdte, és annak nekiütközött. A karambol során a motoros az út bal oldalán lévő vízelvezető árokba csapódott. A kétkerekű 46 éves sofőrje a balesetben megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

No Title

No Description

Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

No Title

No Description

A police.hu közleménye a A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívását is mellékeli a motorkerékpárral közlekedők figyelmébe:

  • Közlekedjen fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani.
  • A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.
  • Használjon megfelelő védőfelszerelést! A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.
  • Csak felkészülten, felkészített motorral induljon útnak! A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra.

A gépjárművezetők figyelmét felhívják arra, hogy közlekedésük során kiemelt figyelemmel legyenek a motorral, kerékpárral közlekedőkre! Legyenek türelmesek, toleránsak, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla szabályait a kétkerekűvel közlekedők esetében is minden esetben tartsák be! … hogy mindenki hazaérjen!