Vékony a testalkata, hosszú szőke haját félhosszúra váltotta, mosolygós zöld szemében néha megcsillan valami különös, furcsa mélység. Ír, nehéz témákat boncolgat, a bőröd alá hatol vele, megérint. Olvasni akarod újra és újra. Még akkor is, ha fájdalmas. Interjú Bucsi Mariann novellistával, a Nők elleni erőszak világnapja alkalmából.
A mai napon több helyen megjelent a Házassági évforduló című novellád, mely pillanatkép egy bántalmazó házasságról. Miért tartottad fontosnak épp ezt a témát feldolgozni a novelláidban? Úgy érzed, hogy nem kap elég figyelmet, elég hangsúlyt a társadalom részéről?
Amíg világszinten évente közel 50.000 nő lesz családon belüli erőszak halálos áldozata és csak Magyarországon a tavalyi évben 58 nőt öltek meg; 1464 nőt bántalmaztak, és több mint 200 nőt erőszakoltak meg – és hangsúlyozom ezek csak azok az esetek, ahol eljárás is történt – úgy gondolom, nagyon is van mit tennünk! Sok esetben az áldozatok feljelentést sem tesznek és segítséget sem kérnek.
Hadd szögezzem le az elején, hogy az írásaim egyaránt szólnak a gyermekek, nők sérelmére elkövetett és a párkapcsolati/kapcsolati abúzusról. A bántalmazó viselkedés célpontja nem csak a nők köre. Az, hogy most a bántalmazást elszenvedett nőkért emelem fel a hangom, annak a Nők elleni erőszak világnapja az apropója.
A problémával kapcsolatos jogalkotás és jogalkalmazás nagyon-nagyon fontos. Emellett azonban egyénileg is vállalhatunk mind részt, mind pedig felelősséget annak tekintetében, hogy változás történjen. Erősen hiszek abban, hogy mindenki egyéni szinten is tehet valamit. Megváltoztatni azt tudjuk, amit előbb elfogadunk. Jelen esetben azt kell tudatosítani és elfogadni, hogy ez a probléma igenis létezik.
Sajnos sokan még azok sem ismerik fel, hogy bántalmazást szenvednek el, akikkel történik.
Kevesen vannak tisztában azzal, hogy többek közt az alábbiak is bántalmazó viselkedések:
Gorombán bánnak velünk négyszemközt, vagy mások előtt. Bagatellizálják a sikereinket. Levegőnek néznek minket. A „kizárólag a mi érdekünkben” történő anyagi kontroll és/vagy szabadság korlátozás, pl. a párom nem enged el valahova, mert „félt”. Az érzelmi zsarolások, az agresszió különböző formái, és a felsorolás ezzel még messze nem teljes. Gyakran a tüneteket sem ismerjük fel: a beszűkült élet, a barátok elvesztése, az összezavarodottság, a teljes kifáradás érzése és így tovább.
Amíg tartja magát az a társadalmi hozzáállás, mint például:
A család belügyeibe nem avatkozunk. A nő köténye mindent eltakar. Az asszonynak meg kell tanulnia tűrni, és így tovább, addig ezzel a hozzáállással tulajdonképpen a bántalmazók kezére játszunk.
Hiszek abban, hogy a tudás és az összefogás elősegítheti a változást.
Az írásaim – amelyek egy-egy pillanatképet mutatnak a jelenségről – amellett, hogy közel hozzák a témát, a feldolgozásban is adnak támogatást. Vannak novelláim, amelyeket már használnak terápiában. A célom a figyelemfelhívás mellett az is, hogy a majd megjelenő könyvem teljes bevételét átadjam egy olyan szervezetnek, amely a bántalmazottaknak nyújtott valós segítségadással foglalkozik.
Az érezhető, nagyon erős benned a tenni akarás. Ne haragudj, de meg kell kérdeznem, hogy mi motivál?
Személyes érintettségem is van a témában – súlyos és hosszú ideig tartó gyerekkori abúzus. Belülről ismerem a bántalmazás jelenségét, annak minden körülményével együtt. Pontosan tudom, milyen érzés belülről hallani a saját csontod reccsenését, ahogy eltörik.
Tudom, milyen érzés, amikor a szomszéd inkább becsukja az ablakot és felhangosítja a tévét, hogy ne hallja a bántalmazást.
Tudom milyen érzés az, amikor az emberek elfordítják a fejüket és inkább nem hallják meg a kiáltásaidat és teljesen magadra hagyatott vagy a problémával.
Én ezen szeretnék változtatni.
Azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy milyen hosszú az út a felépülésig.
Akikkel ilyesmi történik, azoknak a két legerősebb érzelme a félelem és a szégyen. Ez a két legmérgezőbb érzelem egyébként. Szeretném, hogyha azok, akik ilyen helyzetben vannak, tudnák, hogy nincsenek egyedül! Hogy nem ők a hibásak, hogy nem nekik kell(ene) szégyellni magukat. Hogy van kiút. Még, ha iszonyú nehéz is.
A családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás, a nemi erőszak mind-mind olyan témák, amelyekről csak nagyon kevesen és nagyon nehezen beszélnek. Ezeket szívesen seperjük a szőnyeg alá. Én felhajtom a szőnyeget. Bizonyos írásaimat kimondottan szemfelnyitogatónak szánom. Van, hogy tabukat döngetek, van, amikor csak finoman karcolgatom a felszínt, van, hogy tükröt mutatok.
Hiszek abban, hogy az írásaim segítenek rádöbbenteni az embereket a változtatás sürgősségére. Hiszek abban, hogy képes vagyok úgy közel hozni ezeket a témákat, hogy az megérintse az embereket, hogy ne fordítsák el a fejüket, tájékozódjanak, és adott esetben nyújtsanak segítő kezet. Ugyanakkor szeretném a különféle társadalmi- és civil szervezeteket arra sarkallni, hogy foglalkozzanak minél alaposabban ezekkel a témákkal.
Hadd idézzem az ilyen témájú novelláimról Pelesz Alexandra írónőt:
„Mariann olyan megrendítő módon ír a különböző bántalmazásokról, hogy az olvasónak szó szerint elakad a lélegzete, a fájdalom és az együttérzés elszorítja a torkát, és legszívesebben üvöltve kiáltaná a világba: Segítsünk már az áldozatoknak!”
Ezt szeretném.
Személyesen is támogatod a bántalmazott nőket, gyerekeket?
Természetesen igen. Saját tapasztalatom alapján és a szerzett tudásom által, lelki támogatást épp úgy nyújtok, mint tanácsot, ötleteket és más segítséget az adott helyzetből való kilépéshez, megoldáshoz.
Minden novelládban érzékeny témákat érintesz?
Van egy kötetnyi írásom, amely leginkább az abúzus témakörét dolgozza fel. Ezen kívül van még három kötetem készen. Ezekben megtalálhatóak a hétköznapi konfliktusok, élethelyzetek, bűnök és a belső vívódások épp úgy, mint a szép szerelmes történetek – hozzáteszem, a magam stílusában. Van egy finoman erotikus, nyelvi játékos gyűjteményem is, amely az ABC betűivel készült rövid írásokat tartalmaz és minden kis szösszenetben minden szó alliterál.
Hol találkozhatunk a novelláiddal?
Novelláim jelenleg különböző alkotói oldalakon és még sok hasonló közösségi oldalon megtalálhatóak. Ilyen például mentorom, – akinek nagyon sokat köszönhetek – a 23 kötetes költő és író, Pethes Mária KONTRASZT független irodalmi és művészeti folyóirata, valamint a Pesti mesék, vagy a MIR – TUS.
Van egy saját weboldalam, ahol szintén olvasható tőlem néhány írás – mindegyik témakörömben – amolyan ízelítő gyanánt.
Díjazták novelláimat már alkotói pályázatokon is, így pár írásom megtalálható lesz különböző antológiákban.
A köteteim kiadása kapcsán jelenleg is tárgyalásokat folytatok könyvkiadókkal. Mivel a téma számomra nagyon fontos és azt szeretném, ha minél több emberhez juthatna el, lényeges hogy gondos, hozzáértő kezekre bízzam a kézirataimat.
Bucsi Mariann: Házassági évforduló
A gyönyörűen megterített asztal mellett ültek és csendben kanalazták a fácánlevest. Pillantása az ezüst gyertyatartóra esett. Nászajándékba kapták. Benne egy szál fehér gyertya. Ahogy a férje szereti. Nézte a pislákoló lángot. Szinte megbűvölte.
– Igazán finom ez a leves, kedvesem – mondta a férje. Összerezzent. Tekintetét a tányérra ejtette és halkan felelt:
– Köszönöm.
– És szép a teríték, meghitt a gyertya – folytatta a férje – látszik, hogy sokat fáradtál vele – Újabb adag levest merített a kanalába, miközben zavartan elmosolyodott és szinte hangtalan suttogta:
– Semmiség – A férje megsimogatta a kezét és ő kényszerítette magát, hogy ne rántsa el.
– Valami baj van, kedvesem? – kérdezte a férje.
– Nem, dehogy – felelete, szinte túl gyorsan – Hozom a második fogást. Ossu Buccot készítettem. A kedvencedet – állt fel az asztaltól.
– Nagyon figyelmes vagy, Drágám – mosolygott rá a férje. Volt valami a hangjában, ami… Egy pillanatra megdermedt, majd a válla felett ránézett. Mosolya közben kilátszott az ínye és hófehéren villogtak a fogai. Sötét szemében megcsillant valami. Önkéntelen összerándult és visszafordult a tűzhelyhez. Hőálló kesztyűt vett fel és lehajolt, hogy kivegye a borjút a sütőből. A hőálló tálat a pultra tette.
– Isteni illata van! – mondta a férje – Kérlek kedvesem, tölts egy pohár bort nekem.
– Máris – felelte ő, levette a kesztyűt és az üvegért nyúlt.
– Nagyon szép vagy ebben a ruhában – mondta a férje. Hiszen ő vette neki, mint az összes többit. És meghagyta, hogy ma ezt vegye fel… – Ebben voltál az orvosnál is? – Leblokkolt. Honnan tud az orvosról? Miért kérdezi? Hogy jön ez ide? Hirtelen összeszűkült a világ. Nem volt mit felelnie. Dermedten állt a tűzhely mellett, kezében az üveg borral. Hallotta, ahogy a férje hátratolja a széket és feláll. Mögé lépett, egészen közel hozzá. Érezte a teste melegét, majd a forró leheletét a fülében, ahogy odahajolt hozzá és nagyon halk hangon azt kérdezte:
– Mi szükséged neked nőgyógyászra? – Hallotta a saját szíve dobogását a fülében, érezte, ahogy az izmai kocsonyássá válnak és remegni kezd. A férje gyengéden megcsókolta a fülét. Megborzongott. Erősen megkapaszkodott a szabad kezével a konyhapultban, másik kezével még mindig a borosüveget markolta.
– Mi szükséged nőgyógyászra? – kérdezte újra a férje – Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, szépségem… – Fenyegetőnek érezte a suttogását. Nem bírt megszólalni. És akkor a férfi hirtelen hátulról megragadta a karját és maga felé fordította – Megvizsgált? Milyen érzés volt? – ordította a férfi és közben nyál fröcsögött az arcába. Olyan erővel szorította a karját, hogy sikoltani szeretett volna a fájdalomtól, de nem jött ki hang a torkán. A férje tovább ordított – Megnéztem a honlapját. Jóképű férfi! Te meg levetkőztél neki!
– Én nem, én… – kezdte halkan, miközben könnyek gyűltek a szemébe. A férje ekkor meglökte és ő a padlóra zuhant. A vörösboros üveg, hangosan csattant a konyhakövön és üvegszilánkok repkedtek vörösbor cseppekkel keveredve. Tudta mi következik, úgyhogy igyekezett összegömbölyödni, de elkésett. A férje a combjába rúgott. A fájdalomtól elsírta magát. Pedig nem akarta. Jött is az újabb rúgás, ami a bordáit találta el. Védekezően maga elé kapta a kezét.
– Élvezed, ha megalázhatsz? – ordította a férje, miközben záporoztak a rúgások. Teljesen összegömbölyödött. Az egész olyan hirtelen maradt abba, ahogy elkezdődött. A férje ott térdelt mellette és magához húzta. – Jaj, kedvesem, ne sírj – szorította magához – Most pityeregni fogsz és tönkreteszed ezt a gyönyörű vacsorát és a meghitt hangulatot? – kérdezte, miközben ringatta és a haját simogatta. Ő a fejét rázta:
– Nem, dehogy… – suttogta halkan.
– Kis bogaram, milyen ügyetlen vagy – mondta a férje – Gyere, segítek ezt összetakarítani és fejezzük be ezt a szép évfordulós vacsorát – mondta kedvesen, miközben megtörölgette a szemét – Látod, elestél – folytatta, miközben felsegítette a padlóról – Majd a vacsora után teszek rá jeget, bekrémezem, ahol megütötted magad és nyoma sem lesz – Közben elkezdte összeszedegetni az üvegcserepeket. Ő remegő kézzel igyekezett segíteni.
– Ugyan, hagyd csak kedvesem. Öltözz át, moss arcot és fésülködj meg, én meg ezt itt rendbe teszem – A fürdőbe ment. Öklét a szájába dugta, hogy vissza tudja tartania a sikoltozását. Mély levegőket vett. Tudta, össze kell szednie magát. Arcot mosott, átöltözött, megfésülködött, feltett egy leheletnyi sminket és a konyhába indult. Fájt a combja és nehezére esett minden lélegzetvétel, de erőt vett magán. Mosolyogva lépett a konyhába és feltálalta a borjút.
– Látod, mennyivel jobb, ha mosolyogsz? – mondta kedvesen a férje és megcsókolta a kezét. Ő visszamosolygott és szedett mindkettőjüknek, majd helyet foglalt. A férje pezsgőt töltött és felé nyújtotta.
– Ez jobban is illik egy tizedik évfordulóhoz, mint a bor. Csirió szerelmem!
