Ónos eső várható több nyugati megyében

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében szerda éjféltől csütörtök délelőttig több milliméternyi ónos eső hullhat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban dolgoznak majd a síkosságmentesítési munkákon, de a közlekedőknek érdemes lesz fokozott óvatossággal vezetniük az ónos esővel érintett területeken.

illusztráció

 

Az előrejelzések alapján a nyugati megyékben a kezdeti hószállingózást, gyenge havazást követően ónos esőre, fagyott esőre, majd esőre egyaránt számítani kell. Kiemelten Zala megyében, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék keleti részén, valamint az ettől kissé keletebbre fekvő területeken az éjféli óráktól kezdve egészen csütörtök délelőttig számíthatnak a közlekedők ónos esőre, emiatt pedig hosszabb menetidőre. A csapadék halmazállapota csütörtök napközben egyre nagyobb területen esőre vált át, ónos eső, havas eső, havazás legtovább a nyugati határ mentén fordulhat elő, egyre gyengülő intenzitás mellett.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el: először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Ez ugyanakkor csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az esőzésből átforduló csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni. Ráadásul az ónos eső ideje alatt a beavatkozási idők is hosszabbak.

Hogy mi is pontosan ez a csapadék, hogyan alakul ki és miként lehet ellene védekezni, arra ad választ a Magyar Közút most is aktuális videója:

Mi is az ónos eső? Tényleg ón hullik ilyenkor az égből?

Instagram: https://www.instagram.com/magyarkozut TikTok: https://www.tiktok.com/@magyarkozut Facebook: https://www.facebook.com/MagyarKozut/ Web: https://int…

További információk az országos közutak téli üzemeltetésről itt érhetőek el: https://internet.kozut.hu/teli-uzemeltetessel-kapcsolatos-informaciok/.

Az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről pedig a társaság Útinform szolgálatának oldalán folyamatosan frissülő információkat tesz közzé a társaság: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-esemenyek-2.