Megdöbbentő videó: verekedés a bécsi rakparton, a sínek mellett hagyták az áldozatukat

Forrás: heute.at

Rambo támadás – így közölte azokat a megrázó képsorokat a heute.at osztrák hírportál, amiben három férfi üti, vágja egy autó sofőrjét a bécsi Handelskai-n. A videót május 13-a szerdán 15:45 körül készítették, a rendőrség megkezdte a nyomozást.

A videóban látottak szerint egy Lancia sofőrjét támadja meg három férfi, akik többször megütik, az úttestről levonszolják az áldozatukat. A szakadt piros pólóban álló férfi védi magát a támadás ellen azonban mikor már úgy tűnik, hogy a tettesek indulata alább hagy, egyikük autóba ülve nekihajt a sértettnek. A támadók szándékos gyáva cselekedetét egyértelműen megmutatja az a mozdulatsor, ahogyan direkt az áldozat felé kormányozva, gázadással üti el a férfit. Ezt követően a Ford személyautóval elhagyják a helyszínt, a bántalmazott férfit pedig a vasúti pályák melletti kavicságyban hagyják. A videó végén egy autós siet az áldozat segítségéül, a 29 éves férfit kórházba kellett szállítani.

A rendőrséget több szemtanú is értesítette a támadást követően, a három gyanúsított egyike, egy 24 éves férfi már ismert volt a hatóságok előtt, súlyos testi sértésért kell felelnie. Az jelenleg még nem világos, mi váltotta ki az utcai harcot a Handelskai-n. A rendőrség azt is kiemelte, hogy egy ilyen bűncselekmény tanúja köteles értesíteni a hatóságokat, hiszen ő is veszélyhelyzetnek van kitéve. Ugyanúgy büntetendő a segítségnyújtás elmulasztása is, ahogyan az ilyen jellegű videók közösségi médiában való megosztása is személyi jogi aggályokat vethet fel.

 

Forrás: heute.at