Lakossági fórum az Integrált Településfejlesztési Stratégia módosításáról

Fotó: cyberpress.hu

Sopron MJV Önkormányzata még 2014-ben alkotta meg Sopron Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiáját (ITS). Ez a dokumentum a jelenlegi EU-s pénzügyi terv, azaz a 2014-2020-as tervezési időszak városi fejlesztési elképzeléseit rendszerezi és foglalja össze. Abból adódóan, hogy Sopron városa a Zöldülő Belváros – A soproni városrehabilitáció folytatása a klímatudatosság jegyében című projektre 2 milliárd Forint kormányzati és uniós forrást nyert el, szükségessé vált az ITS módosítása is.

A volt Megyeháza Fotó: cyberpress.hu

Az akcióterületi szemléletű projekt legnagyobb beruházási eleme egy új parkolóház felépítése az Árpád utcában, melyet a Paprét zöldfelületének megújítása egészít ki. A projekt előkészítése jelentős időigénnyel bírt, mivel a parkolóház esetében számos előre nem látható, az előkészítést hátráltató tényező merült fel a régészeti feltárás során, melynek eredményeként jelentős áttervezés vált szükségessé. Mostanra a projekt-előkészítés zárása közeledik, melyhez kapcsolódóan a Magyar Államkincstár az ITS módosítását írta elő két pontban – foglalja össze a sopron.hu városi honlapon közzétett közlemény. A módosítás két pontja az alábbi:

  1. A Belváros akcióterületet határoló utcák felsorolásának pontosítása vált szükségessé
  2. Az Árpád utcai parkolóház név szerinti beemelése a Belvárosi akcióterület projekttervei közé

A polgármester által szignózott közlemény szerint az ITS módosításának tervezetével kapcsolatban lakossági fórumot tartanak, melyre 2020. március 19-én (csütörtök) 11.00 órakor kerül sor. Helyszín: Sopron, Fő tér 5. (volt Megyeháza) dísztermében. ( Ez az időpont persze változhat az ismert koronavírus járvány miatt, így érdemes követni a híradásokat a pontos lebonyolítási időpont tekintetében! )

Nem csak a helyszínen, hanem a közleményben megtalálható email címen, és a főporta előtti véleményládába helyezett levéllel is véleményezhető a tervezet! Az ITS tervezet Sopron város honlapján érhető el. (PDF fájl