Halálos előzés a 85-ös főúton Pereszteg és Fertőszentmiklós között

A 85-ös számú főúton, Pereszteg irányából Fertőszentmiklós felé közlekedett egy BMW típusú gépkocsi vezetője 2020. július 11-én 19 óra 45 perckor. Közlekedése során a főútvonal 64. kilométerszelvényében, az előtte haladó ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsi előzésébe kezdett. Az előzéskor azonban az erősen nedves útburkolaton a jármű megcsúszott, a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba sodródott, és ott összeütközött a vele szemben haladó Opel típusú gépkocsival. Az ütközést követően a BMW személyautó a bal oldali forgalmi sávba sodródva állt meg, az Opel pedig a menetiránya szerinti jobb oldalon, az úttest mellett álló fák közé csapódott. A balesetben a vétlen autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, utasa, valamint az okozó jármű vezetője és annak utasa megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

fotó: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy mindig az időjárási, látási, és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek! Kérjük gondoljanak arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

 

fotó: police.hu
fotó: police.hu