Győzelmével a mezőny ötödik helyén várhatja a tavaszt az SC. Sopron

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az SC. Sopron férfi felnőtt csapata az NB III. Nyugati csoportjának 21. fordulójában a THSE-Szabadkikötő együttesét fogadta a Városi Stadionban vasárnap. Weitner Ádám tanítványai előtt az a cél is ott lebegett, hogy győzelem esetén a 20 csapatos mezőny első negyedében várhatják majd a tavaszi szezont, de persze nem volt nyomás a srácokon, hiszen ők mindig győzelemre játszanak.  

fotó: SC. SOPRON / PETIX 

A mély talajú pályán a hazai csapat lépett fel kezdeményezőleg, aminek köszönhetően a 25. percben Gere Richárd góljával meg is szerezte  a vezetést a piros-fehér alakulat. (1-0) A második félidő szinte az első másolataként indult, hiszen szintén a soproniak kezdték jobban a játékot és kezdeményezőbbek voltak. Talán ennek is köszönhetően aztán a 49. percben Krizsonits Mátyás fejesével megduplázták a fiúk  az előnyünket. (2-0) A mérkőzés hátralévő részében az elfáradó ellenfél  ellen rengeteg gólszerzési lehetőség nyílt még a hazai csapat előtt és akár egy nagyarányú győzelem is meglehetett volna, azonban  a helyzetek rendre kimaradtak, amely aztán ahogy az lenni szokott megbosszulta önmagát és  a 81.percben a Szabadkikötő csapata szépíteni tudott. (2-1) Az utolsó 10 perc így izgalmasra sikeredett, de több gól nem született, így 2-1-es hazai győzelmet mutatott az eredményjelző.

fotó: SC. SOPRON / PETIX 

A soproni csapat a győzelmével így az NB III. Nyugati csoportjának az ötödik helyén térhet téli szünetre, amely helyezés nagyon szép eredmény a csoport újoncától. 

 

Tabella MLSZ adatbank