Vizsgáljuk meg az esetet hatvan kilométerrel távolabb a vasi megyeszékhelytől, azaz hazai pályán. Az Alpok lankáinál, a csodás szőlőtermő dombok ölében fekvő kisvárosban, ahol egyébként mindenki a ház alatti boltíves borospincében tüsténkedik, így a kissé megerjedt must már elkábította annyira az embert, hogy másképp lássa a dolgokat. De nem mintha spiccesnek kéne lenni ahhoz, hogy egy kis érthetetlenséget fedezzünk fel abban, miért fogadta dr. Nemény András polgármester kollégáját dr. Farkas Ciprián. Hogy a jegyzetünk véleményezője józan gondolkodású e, azt már az olvasóra bízzuk.
Ha két polgármester találkozik, általában ahhoz valamilyen érdeke fűződik vagy egyiknek, vagy másiknak, netán mindkettőnek. Ám ezúttal nem egy formai megállapodásra került sor, nem is villantak a bebocsájtást nyert hivatásos sajtómunkások vakui. De nem is kell messzemenőn találhatni, mert a szombathelyiek egyértelműen fogalmaznak. Érdekük, hogy eredményre jussanak Sopronban.
A történet ott indul, hogy a szombathelyi önkormányzatnak egy ideje problémát jelenet a hulladékszállítás központosított működése. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szombathelyi városi tulajdonú SZOVA Zrt. kapacitása jelenleg kihasználatlan, szerepét a soproni székhelyű STKH Kft. vette át Vas megye területeinek jelentős részén. Az egész irányítását az állami szereplő, a döcögősen indult, ám azóta csendesen funkcionáló Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) adja, ők határozták meg az új működési felállást is. Szombathely új polgármesterének sem tetszik ez a felállás, hiszen a városi cég ezen portfóliója lényegében nem termel hasznot, nem növeli az önkormányzati bevételeket. Éppen ezért még januárban felkereste az STKH többségi tulajdonlásának számító soproni önkormányzatot egyeztetés reményében. Ahogyan a protokoll is megkívánja, fogadta is dr. Farkas Ciprián polgármester a vasi megyeszékhely városvezetőjét, s illedelmesen meghallgatta panaszát a beszámoló szerint.
Nemény András pedig feltehetően nem a levegőbe beszélt akkor, amikor a tárgyalás eredményéről nyilatkozott a sajtónak. Úgy fogalmazott, közös hulladékszállítási javaslatot dolgoz ki Szombathely és Sopron önkormányzata. Ám visszatérve az egyeztetést kiváltó ok első állítására, valakinek ehhez érdeke fűződik. Jelen esetben Szombathelynek, hiszen számára nem racionális az, ha nem saját maguk végzik a közeli kistelepülések hulladékgazdálkodási közszolgáltatását. Kieső lehetőség, amivel korábban a költségvetést növelni tudták. A 2017-es esztendő óta azonban egy új rendszer van, aminek a viszonyai felálltak, s már nem az első évet tapossák így, ehhez egyszer muszáj alkalmazkodni. Noha egy polgármester feladata valóban az, hogy a városa érdekét képviselve szólaljon fel a legkülönbözőbb testületek előtt, így akár a soproni városvezetés előtt is. Ebből a megközelítésből nem is támadható az érvelésük.
Azonban felmerül a kérdés, Sopronnak engednie kellene ebben a helyzetben? Önként le kell mondania valamiről, ami számára stratégiailag fontos pozíció? Segítséget kell nyújtania egy olyan rendszer kidolgozásában, melyben szolgáltatási területeket veszíthet a vállalata? Jelenleg az önkormányzati cég számára a közszolgáltatói minősítés egy kiváltság, amivel a regionális monopólium lehet. Az NHKV létrejöttének szellemében az egységestesítés volt a cél. Győr-Moson-Sopron megyében 47 településen, Vas megyében 213 településen látja el a feladatokat a cég, természetesen alvállalkozók bevonásával. Éppen ezért érdekes az a tény is, hogy a SZOVA korábban miért nem tudott alvállalkozó lenni, ha elviekben a feltételei adottak hozzá. A központi kormányzati szinttől elérő stratégiát mutat egyébként az is, hogy a hír szerint a soproni városvezetést az ellenkező térfél polgármesterének nyújt segítséget. De elsősorban nem is az ellenkező pártállás miatt emelhet szót a gondolkodó soproni polgár, hanem a nyilvánosságra hozott szándék ellenkezője lenne logikusan a saját, soproni érdek.
Egy biztos, a politika mint minden téren, úgy e szempontból is kiszámíthatatlan. Az ehhez hasonló fórumokat pedig nem minden esetben követi magától értetődően érdemi cselekedet is, így kívülálló szereplőként messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni, mit döntenek majdan a kormányzati tárgyalókban.
