Elbúcsúzott! Letette a tollat, vagy ha úgy tetszik a billentyűzetet. Nem találkozhatunk többet a Kisalföld hasábjain Nagy Márta írásaival, hiszen hivatalosan is elköszönt a napilaptól. Nem csak az írásai, a bejegyzései, az észrevételei, hanem a személyisége és a sajtótájékoztatókon is tapasztalható polgári szemlélete is hiányozni fog. Bevallom – bár ő ezt eddig nem tudta – mindig felnéztem és felnézek rá, hiszen a soproni sajtó világában ő egy igazi példaképnek számít, egy olyan egyéniségnek akitől mindig tanulhatott az ember. Egy karakán, egyenes és határozott nő, aki – és talán nem sértem meg ezzel – de a helyi profi újságírás egyik utolsó mohikánja, aki ha bizony megjelent egy-egy sajtóeseményen még a “nagyok” is előre köszöntek neki. Márti most letette a tollat, elbúcsúzott a megyei napilaptól, azonban a remény még minden bizonnyal rajtam kívül is sokakban él, hogy valamilyen csatornán egyszer visszatér az újságírás világába és újra értünk, a soproniakért fog dolgozni! Nagy Mártával beszélgettem.
– Megdöbbenve értesültem a hírről, hogy lezárul egy korszak a hivatásodban, hiszen különválik a Kisalföld és a te utad. Mióta is voltál a megyei napilap kötelékében?
– Nem tudok egyetlen évszámmal válaszolni; 1992-ben kezdtem külsősként, Horváth Ferenc hívott az akkor formálódó soproni szerkesztőségbe. Egy év múlva már szerződésem volt, de 1995-ben felmondtam. Ennek is Feri volt az oka: próbáltunk életben tartani egy soproni hetilapot. Ez volt a Sopronvármegye, élt nyolc hónapot. Tanulságos időszak volt. Aztán 1996-ban visszahívott Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője, azóta nem csináltam még gondolatban sem mást, csak a megyei lap soproni oldalát. Talán túlságosan is hosszú időt töltöttem itt el, érdekes lesz kilépni innen. Még csak az első métereknél tartok az eltávolodásban, egyelőre az a biztos, hogy szükségem van egy kis pihenőidőre.
– A sok-sok év alatt az első vonalból követhetted és tudósíthattad az olvasók számára a soproni közélet eseményeit. Melyek azok a történések, publikációk, riportok, amelyekre, mint újságíró is úgy gondolsz, hogy bizony a város, illetve a régió történelmének is meghatározó pillanatai voltak?
– Ezt most komolyan kérdezed? Közel harminc évről beszélünk! Hol kezdjem? A rendszerváltás után lettem újságíró, akkor, amikor minden átalakult. A politikusokkal együtt tanultuk a demokráciát. Napilapos lévén nem is tudok kiemelni egy-egy témát vagy anyagot, hiszen mi egy folyamatot követünk napról-napra. És mindenhol ott vagyunk, voltunk. Az elkerülő út alapkőletételénél éppúgy, mint két évtizeddel később az M85-ösénél. A Globex-ügyet az első bemutatkozástól a bírósági ítélethirdetésig vittem. Láttam elindulni és derékba törni politikai karriereket, végigkísértem hatalmas építkezéseket és tudom, mi marad egy nagy tűz után. Te is tudod és az olvasó is el tudja képzelni, hogy a mi munkánk mennyire változatos. Reggel elindulok csinosan, mert a városházára kell mennem, aztán kikötök egy halálos balesetnél a prérin. Meghatározó pillanatokról kérdezel? Minden egyes nap volt ilyen, akár több is. Ami a városban fontos volt, az nekem is, a kollégáimnak is fontos volt. Megírtuk. Egyszer egy politikusnak félig viccesen azt mondtam még a Facebook előtti időkben, hogy Sopronban az a valóság, amit a Kisalföld megír. No, ez később meg is bosszulta magát.
– Sok esetben karoltál fel a hétköznapi életből olyan ügyeket, amelyekben bemutattad, hogy bizony érdemes azokat fókuszba állítani vagy éppen összefogni értük a közösség erejével. Bemutattál olyan köztünk élő embereket, akik szembenéztek azokkal a kihívásokkal, amiket a sors szabott rájuk és a te segítségeddel több esetben is sikerült azokon a problémákon segíteni vagy éppen enyhíteni. Ezek az emberi történetek, események minden bizonnyal benned is mély nyomokat hagytak. Mi volt a motiváció, hogy ezeket az ügyeket, élettörténeteket felkarold? Ezek kitűzött kötelező feladatok egy újságíró számára vagy a szakma egyik olyan ága, amit ma már kevesen művelnek?
– Úgy vagyok összerakva, hogy hiszek Istenben, az emberben és a jóban. A közösség ereje szerintem a legnagyobb erő, még ha nem is használják mindig helyesen. Sosem tartottam működőképesnek a felülről eldöntött és irányított dolgokat, azokból mindig elszivárog a tartalom, megöli a kreativitást. A segítés belém van kódolva, ehhez nem kell külön motiváció, ezt hoztam a szüleimtől, nagyszüleimtől. A munkámnak ez egy nagyon hálás része volt. Nem az én érdemem, hogy segíteni tudtunk, hiszen a lap vezetése hozta létre a Jóakarat Hídja Alapítványt. Nekem annyi szerepem volt, hogy szót tudtam érteni a legelesettebbel is, és tudtam közvetíteni a gondolatait. Az olvasók szeretették az embermeséket, mindig jó visszajelzéseket kaptunk és, ha kellett, a segítőket is bevonzottuk. Nagyon szép történeteim vannak ezen a téren is, néhány családdal olyan viszonyba kerültem a cikkek kapcsán, hogy szinte már rokonnak számítok. Mindenesetre hosszú évek óta tartjuk a kapcsolatot és nem engedjük el egymás kezét. Remélem, ez a jövőben sem változik.
– Változik a szakma? Változnak az olvasói igények?
– Minden változik, ez miért volna kivétel? Más lett az ember, másmilyen a soproniak élete. Ennek ellenére én hiszek a színvonalas újságírásban, mert hiába jut kevesebb idő az olvasásra, az információ felértékelődött. Ugyan más csatornákon jut most el a fogyasztókhoz, de ez szokás kérdése. Az olvasni tudó és gondolkodni képes ember azt fogja választani, ahol az őt érdeklő és megbízható híreket megkapja. Hogy ez online vagy papír, másodlagos. Egyre inkább felértékelődik a megbízhatóság, abból van ugyanis egyre kevesebb. A szakma is változik, bár most legszívesebben visszakérdeznék: mit értesz szakma alatt? Ha egy cikk vagy egy újság nem az olvasónak szól, hanem valamilyen érdek mentén készül, már nem kiegyensúlyozott és ezért nem is beszélhetünk a szakmaiságáról. Ráadásul ma Magyarországon mindenki tud írni és meg is teszi a közösségi megosztókon. A média is tele van kommunikációs szakértővel, akiknek az alany-állítmány-tárgy mesterhármasa is kihívás, és nem tudnak egy mondatot sem írni anélkül, hogy legalább három kerül ige ne legyen a mondatban. Nem bántani akarom őket, de amikor az építés helyett „felépítésre került”-et olvasok az agybaj kerülget. Olyan szép nyelvünk van, miért akarják tönkretenni? De ennél persze sokkal nagyobb a baj. A szakma úgy sorvad, ahogy a független sajtó. Jónak mondom, mert a Cyberpress még független, illetve ezt csak az tudja, aki üzemelteti. De a mai magyar sajtó jelentős részét vagy a politika vagy a pénz irányítja. Jobb esetben csak befolyásolja, de általánosabb, hogy vezérli.
– Nem titok, hogy pályafutásod alatt több tulajdonosváltáson is átesett a megyei napilap. Az ilyen helyzetek az élet minden területén változásokkal járnak, de ez így van a média világában is?
– Nyilván. A tulajdonosok határozzák meg a lapot, a csatornát. Van ahol pénzt akarnak, van, ahol hatalmat, de vannak szakmai befektetők is, akik jó terméket akarnak eladni. Azt hiszem, ezen a téren még sokat kellene tanulnia a magyar olvasóknak, akik azt hiszik, az újságíró csak körülnéz, lát valamit és megírja. Nagyon nem így megy, de hogy ezt mennyire nem tudják, arra a közelmúlt történései döbbentettek rá. Amikor mondjuk engem is betámadtak – még magukat bennfentesnek vallók is -, hogy miért nem írtam meg ezt, meg azt. Honnan veszik, hogy nem írtam meg? Azt látják, hogy nem jelent meg. A kettő között hatalmas távolság van és ezen a távon jó néhány szűrő. Egy napilap rendkívül komoly üzem; gátakkal, szűrőkkel, csapokkal ellátva.
– Mint azt írtuk, eljöttél a megyei napilaptól. Bizonyára sokan kíváncsiak a miértekre, hiszen talán nem túlzás azt állítani, hogy a helyi média életének te egy lelkiismeretes és népszerű, ismert alakja vagy. Megosztanád olvasóinkkal a döntés okát vagy okait?
– Aki olvas és tájékozott, az magától is ki tudja találni. Nagyon-nagyon hosszú időn át a Kisalföld soproni szerkesztősége volt a második otthonom, ahol több időt töltöttem ébren, mint az igaziban. Az olvasó volt minden főnökök főnöke számomra, a kollégáim pedig nemcsak munkatársak, hanem barátok is. Nem lenne elegáns ebben a hattyúdalban, ha nem csakis a szépre emlékeznék. Én a jót viszem magammal, a többit letettem.