A hősökre emlékezett Sopron! ( fotók )

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület ebben az esztendőben is megemlékezett a Hősök Napján hazánk hőseinek emléke előtt,  ahol  koszorúk elhelyezése és főhajtás mellett tisztelegtek minden elesett katona és civil áldozat emléke előtt.  A Hősi Temetőben tartott megemlékezést Igrecz Katalin, a Bánfalvi Baráti Kör Egyesület elnökének rövid emlékező és tiszteletteljes szavai nyitották,  majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait. Az eseményen részt vett  Barcza Attila országgyűlési képviselő, Mágel Ágost önkormányzati képviselő valamint Brummer Krisztián polgármesteri irodavezető is, valamint díszőrséget állt a  Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület illetve a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület. A magyar hősök emlékünnepét mindig május utolsó vasárnapján tartják, azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták a hazáért. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, ebben mondták ki először, hogy a hősi halottak kegyeletteljes tiszteletét a megfelelő módon kell kifejezni.

Hősök Napja 2020 – Sopronbánfalvi Hősi Temető / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

  • Késelés Sopronban

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított egy 20 éves fiatalemberrel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.  A rendőrségre február 23-án 16 óra után érkezett