Nem fizette be a bírságot, előállították a soproni rendőrök!

Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel, továbbá három anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

illusztráció

A szolgálatot ellátó állomány összesen hét személyt fogott el, illetve 11 embert állított elő, ebből hatot bűncselekmény elkövetése közben tetten értek.

Sopronban, a II. Rákóczi Ferenc úton igazoltattak a rendőrök 2019. december 15-én, vasárnap 15 óra 50 perckor egy 31 éves mátészalkai lakost. Az adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy a Mátészalkai Rendőrkapitányság a férfi elfogását rendelte el, mivel nem fizette meg egy korábbi szabálysértési bírságát, ezért az intézkedők elfogták és előállították őt a Soproni Rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások 662 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből négy esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az alábbiakra:

  • Az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár alkohol elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!