Közlekedési ellenőrzés során igazoltatták a rendőrök 2019. április 20-án 13 óra 25 perckor egy személyautó vezetőjét Sopronban. Az intézkedés alapja az volt, hogy a sofőr úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy az autója hátsó hatósági jelzésének helyére egy kartonlapot tett fel, amelyre saját kezűleg írta fel tollal a jármű rendszámát. A rendőrök a 43 éves helybéli nőt – a rendőrkapitányságra történt előállítását követően – egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő elmondta, hogy elveszítette a hátsó rendszámtábláját, amit bejelentett a hatóságoknak ugyan, de továbbra is használni akarta az autóját, ezért így oldotta meg annak pótlását. – számol be az esetről a police.hu.
Elveszítette a rendszámát, majd egy filccel megírt kartonlappal helyettesítette
Közzétéve: 2019.04.21 Forrás: cyberpress.hu Kategória: Kéklámpás zóna