Sokan hiányolnak valami hétvégi programot Sopronban …

Két eseményre invitálja Sopron Megyei Jogú Váron Önkormányzata a soproniakat a hosszú hétvégén. Megemlékező ünnepséget tartanak vasárnap a Páneurópai Piknik színhelyén a határnyitás évfordulója alkalmából illetve hétfőn –  az Államalapítás Ünnepén – a Szent István templomban tartandó szentmisére várják az érdeklődőket Szent István nap alkalmából.   

 

 

Az említett hétvégével kapcsolatban a legnagyobb közösségi portálon egyébként többen az elégedetlenségüknek adtak és adnak hangot, mert véleményük szerint nem kielégítő a város programja ezen a hétvégén, így ezeket a véleményeket az önkormányzat által üzemeltetett facebook oldalon is jelzik:

 

 

  • Késelés Sopronban

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított egy 20 éves fiatalemberrel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.  A rendőrségre február 23-án 16 óra után érkezett