Megpróbáltuk kitalálni, hogy mi okozza a sáros, iszapszerű latyak támadást Hidegségnél!

Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt – illetve egész pontosan a szomszédos termőterületről átfolyó homokos- sároslatyak miatt –  Hidegség és Fertőhomok között az 8518. sz. útszakaszon egy közel egy kilométeres szakaszt le kellett zárni, amely bizony azt is jelenti, hogy az autósoknak így egy közel 10 kilométeres kerülőt kell megtenniük, ha mondjuk a szomszédos községekbe szeretnének eljutni. A Magyar Közút igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb visszaadhassák a forgalomnak a szakaszt, így hétfőn reggel munkagépekkel és kézierővel álltak neki a sáreltakarítási munkáknak az úton. Információink szerint várhatóan hétfőn délután talán sikerül megnyitni a szakaszt, amit azonban a további időjárás is befolyásolhat. 

A problémát összegezve az okozza ezen a szakaszon – a mi meglátásunk szerint, bár nem vagyunk szakemberek – hogy a közeli termőterület – amely gyakorlatilag egy nagy domb az út mellett – szinte az autóút széléig lett felszántva és bevetve –  amit csak tetéz hogy az úttal merőlegesen lett kivitelezve  –  így a nagy csapadék szinte azonnal lemossa a földet, amely első lépcsőben a csapadékelvezető árkot telíti el, majd azt követően továbbfolyik az útra, majd tovább az úttal párhuzamosan futó kerékpárútra.

A Fertő parti út út és a szántóterület között nincs semmi, ami ilyen esetben megfogná a saras, földes, sűrű  iszapszerű latyakot, amely így állandó problémaforrást jelent, hiszen az árok csak a vízelvezetésre jó.  Ha csapadékátvezetőket létesítenének – az út alatt átcsövezve – sem garantálná sajnos az említett folyamatot, hiszen itt nem konkrétan terelgethető vízről van szó, hanem sárról, ami azokat nagyon gyorsan eltelítené és valószínűleg ugyanez lenne a folyamat vége. A megoldás talán az lenne, ha egyrészt a termőterület nem lenne idáig beszántva illetve ha a szántó és az út között egyfajta “megfogó sávot” honának létre, amely akár magasabbra növő zöld növényzet is lehetne. No persze ezek csak ötletek, a végleges megoldás a szakemberere vár, azonban az biztos, hogy az nincs rendben hogy kéthetente ezzel a problémával kell itt szembesülni.

A Magyar Közút munkatársai jelenleg szinte csak “tűzoltási munkálatokat” tudnak végezni,  amely abból áll hogy igyekeznek az eltömődött csapadékárkot újra szabaddá tenni és a szakaszt csúszásmentessé varázsolni, amely persze addig lesz csak ismét rendben, amíg nem jön egy nagyobb eső.

Cyberpress

Hétfőn délelőtt már javában tart a munka Hidegség és Fertőhomok közötti szakaszon, ahol a Magyar Közút dolgozói igyekeznek megszabadítani az útszakaszt a sártengertől! Pontos infó még nincs mikor…