A Széchenyi gimnázium küldöttsége adományt vitt Beregszászra

2018. október 19. és október 23. között Kárpátalján tartózkodott a Soproni Széchenyi István Gimnázium 15 fős „küldöttsége”. A Határtalanul! Program által finanszírozott út során csodálatos tájakkal és csodálatos emberekkel ismerkedtek meg a látogatók, akik felejthetetlen élményekkel is gazdagodtak. 

 

Október 22-én, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban a SZIG-es küldöttség részt vett a helyi  56-os megemlékezésen is, amely a beszámoló szerint megható és egyben felemelő érzést nyújtott számukra, ami a helyi gimnázium 6. évfolyamának ( ami magyarországi számozás szerint a 10-ik évfolyam ) illetve felkészítő tanáruknak volt köszönhető.

Az ünnepély után került sor a Sopronban korábban  gyűjtött adományok átadására, amely a soproni résztvevő tanárok hozzájárulása, illetve az utólag beérkezett pénzadományok révén  697 830 forint lett és amely adomány remélhetőleg némileg segít a rendkívül rossz körülmények között dolgozó beregszászi iskolának a fejlesztésére.

 

A két iskola elhatározta, hogy a jövőben még szorosabbá köti a kapcsolatát, és a jövőben akár utazások, csereprogramok és közös rendezvények formájában is együttműködnek.