
A történelmi esemény felidézést – történelmi játékot – 2017. szeptember közepén rendezte meg a Triglav Kulturális és Történelmi Társaság, azzal a céllal, hogy a száz esztendővel ezelőtti hősi áttörést felelevenítsék, ezzel is tisztelegve és emlékezve arra a fontos történelmi tettre, amit az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország csapatai közösen vittek véghez Olaszország csapataival szemben. Az élethű történelmi játékon közel kétszáz hagyományőrző vett részt, amelyben részt vettek a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Soproni tagozatának tagjai is, amely azért is fontos vonatkozás, hiszen akkoriban a Császári és Királyi 76. gyalogezred Sopronnak mondhatni a “házi” ezrede volt, akik szintén ott voltak akkor Caporettónál a harcokban.

A caporettói áttörés hadműveletre (más néven XII. isonzói csatára) 1917. október 24. és november 19. között került sor, amely sikere által a csapataink Caporettónál áttörték az olasz frontvonalat és megindultak Olaszország belseje felé. A művelet 1917. október 24-én vette kezdetét és másnapra – az ellenség hátába kerülő rohamcsapatoknak köszönhetően – a kulcsfontosságú Kolovrat-hegygerincet is sikerült elfoglalni.
1917. október 24-én heves tüzérségi tűz alá vették a Caporettónál védekező 2. olasz hadsereget, akik a kilátástalan védekezést látva és tapasztalva elmenekültek a frontvonalról. A nagy létszámban előrenyomuló monarchiabeli és német csapatok feszített, gyors tempóban haladtak előre, elkezdve az olasz frontszakasz bekerítését. Luigi Cadorna a bekerítés előtti utolsó pillanatban, október 27-én rendelte el az olasz csapatok visszavonulását a teljes isonzói frontszakaszon. A visszavonuló olasz csapatok a Tagliamentónál készültek fel a védekezésre, de az előrenyomuló monarchiabeli és német csapatokat itt sem tudták megállítani.

Az akkori szövetségesi hűség egy évszázad múltán is érvényesült, hiszen a szlovén szervezők hívószavára cseh, lengyel, magyar, osztrák és német hagyományőrzők is szép számban gyűltek össze hogy felelevenítsék elődeik harcait. Az élethű felidézésben természetesen érkeztek a “másik oldalról” olasz hagyományőrzők is, akik annak ellenére vettek részt a történelmi harc felidézésben, hogy ez a történelmi csata számukra akkor az összeomlás kezdetét jelentette. Magyarországról a soproniak mellett részt vettek budapesti és pécsi hagyományőrzők is.
A nagy gondossággal megrendezett történelmi esemény felidézésre közel háromezer néző is érkezett, akik attól sem rettentek vissza, hogy az időjárás nem volt túl kegyes ezen a napon, hiszen a Kolovrat hegygerince ( aminek tengerszint feletti magassága több mint 1100 méter ) szinte egész nap ködben úszott, és a csapadék sem kímélte, amihez párosult a dörgés és villámlás is, de ez láthatóan senkit sem zavart.

A résztvevőknek tartott többnyelvű helyzetismertetés és megbeszélés után egyszer csak megszólalt a magyar közelharclöveg, amivel kezdetét vette a történelmi csata felidézése. Ezután ropogtak a fegyverek, amiben a Carcano- és a Mannlicher puskák valamint a Fiat-Revelli- és Schwarzlose-géppuskák voltak most is a főszerepben, akárcsak annak idején. Olyan valóságosnak tűnt az esemény, mintha egy időutazás résztvevői lettek volna a résztvevők és szemlélődők, amelynek végén mindenki elismerését elnyerte a rendezvény. Ez persze nem is csoda, hiszen valósággal megelevenedtek a Kolovrat-hegyen a harcok, amelyek hűen idézték fel a meglepetésszerűen hátulról támadó rohamcsapatok valamint az olasz erők küzdelmét.

Danilo Harbic felvétele a helyszínről:
Kobariška bitka na Kolovratu 17.08.2017.
Uprizoritev ob 100 letnici preboja Soške fronte pri Kobaridu
A cikkhez nyújtott segítségért külön köszönet a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Soproni Tagozatának!
cyberpress.hu