Református-evangélikus istentisztelet a reformáció jubileumán

2017. október 31-én, a reformáció 500. évfordulóján tartottak reformációi úrvacsorai ökumenikus istentisztelet a soproni református templomban. A nagy számban összegyűlt hallgatóságnak először Ács Tamás színművész adta elő Illyés Gyula „A reformáció genfi emlékműve előtt” című alkotását.

Az istentiszteleten közreműködött Filotás Julianna és Dr. Vladár Gábor lelkipásztorok, Tóth Károly evangélikus lelkész, igét hirdetett Ittzés János lelkész, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület nyugalmazott püspöke.

 

cyberpress.hu

  • Késelés Sopronban

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított egy 20 éves fiatalemberrel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.  A rendőrségre február 23-án 16 óra után érkezett