Halálos motorbaleset a Fertőnél – magyar az egyik áldozat

Súlyos közlekedési baleset történt Weiden am See és Gols települések között, a 205-ös sz. főút egy körforgalmánál kedd délután. A nezsideri járásban bekövetkezett tragédiában két motorkerékpáros vesztette életét. A bvz.at portál információi szerint egy helyi férfi és egy magyar állampolgár.

Fotó: LPD Burgenland
Fotó: LPD Burgenland

A 64 éves helyi férfi motorkerékpárjával egy bekötőútról a STOP tábla figyelmen kívül hagyása mellett, úgy kanyarodott ki a főútra balra Podersdorf irányába, hogy nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedőknek. Figyelem kívül hagyta a Podersdorf felé haladó magyar állampolgárt, aki merőlegesen ütközött a szabálytalan sofőr járműjének. A motorostúrán részt vevő vétlen pilóta társa 300 méterrel mögötte haladt, ő elkerülte a balesetet. Az azonnali reanimáció ellenére sem sikerült megmenteni a két motoros életét.

Fotó: LPB Burgenland
Fotó: LPB Burgenland

A bvz.at cikke nyomán

cyberpress.hu