Megnyílt a Macskakő gyermekmúzeum és közösségi tér

A Szent György utcában nyílt meg a Macskakő gyermekmúzeum és közösségi tér, amely a a régi korok emberének mindennapi életét mutatja be a legkisebbek számára is érthető, érdekes módon valamint közösségi teret biztosít foglalkozások számára is. – számol be a sopronmedia.hu.

macska négyes 1
fotók: Leczovics Zsolt

Újra élettel telik meg egy patinás belvárosi épület, a XVII. században épült Eggenberg-ház, amely otthont ad a Soproni Múzeum legújabb kiállítóhelyének, és ami talán nem túlzás azt állítani, hogy a gyermekek és családok nagyon kedvelt helyszíne lesz. Ezzel a gyermekmúzeummal egy országosan is egyedülálló önálló múzeum jött létre, mely az eddig mellőzött óvodás és kisiskolás korosztálynak kínál múzeumi ismeretszerzési és szórakozási lehetőséget.

A csütörtöki ünnepélyes megnyitó ünnepségen egy kedves zenés műsorral kedveskedtek a gyerekek, amely megalapozta a jó hangulatot és talán tükrözte azt is, hogy ez a közösségi tér a jókedvnek és a mosolygós kikapcsolódásnak lesz az otthona.

macska négyes 2
fotók: Leczovics Zsolt

Tóth Imre a Soproni Múzeum igazgatója megnyitóbeszédében elmondta, hogy ezzel a lehetőséggel egy álom válhatott valóra, hiszen sikerült olyan hiánypótló múzeumot létrehozni a legkisebbek számára, ahol a gyermekek saját módszereikkel, saját maguk fedezhetik fel a letűnt korok világát játékos formában és amely tartalmas kikapcsolódást nyújt számukra. Köszönetét fejezte ki Sopron önkormányzatának a megvalósításban való támogatásért és mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a csodálatos hely.

Sass László önkormányzati képviselő, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy megvalósulhatott ez a gyermekmúzeum és közösségi tér, ami bizonyára sok örömet fog nyújtani azoknak akik ellátogatnak ide. Hozzátette, hogy örömmel támogatták ennek létrejöttét, hiszen kiemelten fontos az, hogy a legkisebbek hasznosan és ismeretekkel gazdagodva tölthessék szabadidejüket.

A megnyitón azt is megtudtuk, hogy a gyermekmúzeum megteremtésével nem tekinti befejezettnek a projektet a Soproni Múzeum. Folyamatosan megújuló múzeumpedagógiai és közművelődési programokkal szeretnék a közeljövőben becsalogatni és visszavonzani a már korábban itt járt látogatókat, óvodásokat, iskolásokat és családokat. – írja a sopronmedia.hu.

macska négyes 3
fotók: Leczovics Zsolt

Nyitva tartás:

A Macskakő gyermekmúzeum és közösségi tér hétfő kivételével minden nap 10.00 és 18.00 óra között fogadja a látogatókat.

Helyszín:

Eggenberg-ház (Sopron, Szent György utca 12.)

Jegyárak:

Gyermek belépőjegy: 400,- Ft (6 éves korig ingyenes)
Felnőtt belépőjegy: 600,- Ft

Múzeumi óra iskolai, óvodai csoportoknak: 300,- Ft/fő (belépőjegyet nem kell váltani)

 

forrás: sopronmedia.hu

 

cyberpress.hu