Halló! Önkormányzat? Itt vagyunk mi civilek és szemetet szednénk! 2.0

Több levelet és üzenetet is kaptunk a napokban az önkéntes szemétszedéses cikkel kapcsolatban pro és kontra véleményezve, illetve nyitott kérdésekkel fűszerezve. Hozzáteszem, hogy egyébként szerkesztőségünk csapatát is megosztotta a napokban az a beszámoló, miszerint, ha önkéntesen hulladékot gyűjtünk amolyan szervezettnek tűnő formában, akkor valóban fizetni kell-e a hulladék elszállításért, illetve adott esetben a leadásáért. Persze mi sem megyünk a szomszédba egy kis huncutságért, no meg kíváncsiak is voltunk, hogy megy ez a valóságban, így megpróbáltuk tesztelni, hogy működik ez a dolog a városunkban. Kitaláltuk, hogy magánszemélyként telefonon bejelentkezünk az önkormányzatnál, hogy szervezünk egy ilyen közösségi mutatványt és érdeklődnénk, hogy ilyen esetben mi a teendő, illetve van-e esetleg arra mód, hogy támogatást vagy segítséget kapjunk a hulladék elszállításában és elhelyezésben, mert pénzünk nem sok lenne erre a dologra, de annál lelkesebbek vagyunk.

1 (Medium)
illusztráció / fotó: cyberpress.hu

Már majdnem az elején hibáztunk, hiszen rutinból majdnem a sajtóosztályt hívtuk ez ügyben, de ez ugye azonnal lebukást eredményezett volna, így gyorsan inkább az önkormányzat központ telefonszámát tárcsáztuk, ahol röviden felvázolva érdeklődésünk tárgyát kapcsoltak nekünk egy ügyintézőt. Megdöbbenésünkre nem kellett várakoztató komolyzenét hallgatnunk (amúgy lehet ilyen nincs is a hivatalban) és pár csörgés után egy kellemes hangú fiatalembernek, aki mint megtudtuk ügyintéző –  és aki akár a rádiósszakmában is dolgozhatna – mondhattuk el a dolgot. Itt vagyunk lelkesek vagyunk, szemétszedést tolnánk két hét múlva hétvégén a Kőfaragó téri lakótelepen, ami ugye közterület szerintünk és érdeklődnénk, hogy megy ez a dolog. Esetleg segítséget, támogatást tudnak-e nyújtani nekünk mert jó lenne ugye.

Az ügyintéző (akit nem szeretnénk esetleg kellemetlen helyzetbe hozni, hogy “álhívás” áldozata lett) akit hívjunk mondjuk Sanyinak teljesen jó arc volt, azonnal mondta is a teendőket. Elmondása szerint ilyen esetekre valóban létezik lehetőség arra, hogy támogatást nyújtson az önkormányzat – amit egyébként évente több esetben is megtesznek tájékoztatása szerint –  és aminek egyébként roppant egyszerű mondja van.

Szóval összefoglalva a lényeget, írjunk egy levelet a városvezetésnek – e-mail is okés itt van a lista –  amiben röviden leírjuk mit szeretnénk, pontosan mikor, körülbelül hány fővel és konkrétan miben kérjük a támogatást. Itt arra célzott, hogy szemeteszsákokat igényelnénk-e vagy konténert (gondolom a mennyiség miatt) esetleg az elszállításban is szükségünk van-e támogatásra. A kérelmező levél végére a szervező(k) nevét, elérhetőségét (telefonszám jó van van) esetleg postai címét is ajánlatos ráírni, hogy egyeztetés céljából megtaláljanak minket.

Kérdésemre miszerint mennyi az esélyünk a támogatásra a mi Sanyink azt mondta, minden olyan esetben támogatja az önkormányzat az ilyen jellegű tevékenységet amennyiben az valóban komoly szándékkal történik, és annyit elárult egyébként, hogy az idei évben is érkeztek már be ilyen kérelmek, melyeket tudomása szerint pozitív elbírálást kaptak. Sanya hangsúlyozta, hogy fontos időben jelezni a projektet, hiszen máról-holnapra nem tudnak ilyen ügyekben döntéseket hozni (ami egyébként teljesen érthető) de tényleg forduljunk bizalommal segítségért, hiszen az ilyen jellegű civil kezdeményezések mindig prioritást élveznek. Picit még ezzel-azzal lefoglaltuk Sanyit ilyen kis elterelő kérdésekkel – utólag is bocsánat érte, ha feltartottuk egyéb munkájában – majd megköszönve a tájékoztatást elbúcsúztuk a búgóhangú ügyintézőtől.

nyitó szemét
illusztráció / fotó: cyberpress.hu

 

Ekkor jött el a pillanat, hogy megosszam a szerkesztőség tagjaival a szituációt, miszerint, ha időben jelzi az ember a dolgot és persze indokoltnak találtatik az ötletünk, akkor nincs gond, támogatva vannak az ilyen akciók és szinte lehetetlen, hogy kellemetlen szituációba találjuk magunkat, ahogy az történt például a múltkor. Persze volt a „naugyeénmegmondtamhogyígyvanez” nyugtázás, és volt nagy hallgatás is …

Két dolog azért még ide kívánkozik a végére, hogy tiszta víz is legyen abban a pohárban! Mi nem szervezünk ilyen szemétszedési akciót a valóságban sehova – most még, de ki tudja 😉  – csak az érdeklődés tárgya miatt dobtuk fel a témát és elnézést kérünk mégegyszer Sanyitól, aki tényleg jó fej volt és ha lenne a hónap ügyintézője cyberpress emlékérem, most kiérdemelte volna ? THX Sándor !!!

 

cyberpress.hu