Beszakadt korcsolyázót mentettek a korisok a Fertő tavon! (videó)

Egy baráti társaság rendszeresen szokott korcsolyázni a Fertő tó jegén, és bizony most az időjárás is kegyes volt a sportág szerelmeseihez, hiszen több mint két hete vastag jégpáncél borítja a közeli tavat. Így volt ez 2017. január 29-én is, amikor a csapat egy nagyobb siklást tervezett és felkészülve minden eshetőségre (szerencsére) kötelet, síbotot és száraz ruhát is csomagolt, majd jégre csúszott. Az első siklásoknál, amikor beljebb merészkedtek gyanúsan tapasztalták, hogy valami nincs rendben, hiszen egyes helyeken felolvadt a jég és sok helyen szinte teljesen szabad vízfelület. A csapat nem gondolkodott, szinte azonnal a biztonságos szárazföld felé vette az irányt, amikor a távolban megpillantottak egy embert, aki a jég illetve a víz fogságban félig elmerülve segítségkérően integetett. Nem volt kérdés, hogy azonnal a segítségére sietnek, így óvatosan megközelítve a bajba jutott hölgyet megkezdték a mentést, amit sikeresen le is bonyolítottak a plusz felszerelésüknek és a lélekjelenlétüknek köszönhetően. Zsombortól megtudtuk, hogy ahogy mindig, most is akciókamerával korcsolyáztak, megörökítve az örömteli baráti pillanatokat, most azonban a mentést is rögzítették az állandó üzemmódnak köszönhetően. A felvétel azonban nem tud minden momentumot visszaadni, hiszen a jég ropogása elmondása szerint élőben még félelmetesebb volt, és a jégpáncél vastagsága szemmel láthatóan sokkal vékonyabb volt azon a részen, ahol történt az eset, így érdemes sokkal körültekintőbbnek lenni, ha az ember korcsolyázik egy tó felületén. Az óvatos és sikeres mentést követően biztonságos területre kísérték a hölgyet, akinek száraz ruhát is tudtak adni az előrelátásuknak köszönhetően, így szerencsére nem történt tragédia. Köszönet jár a csapatnak, hogy bátran és körültekintően siettek egy bajbajutott segítségére, aki szerencsére így megmenekült a jég fogságából.

Beszakadt korcsolyázó mentése a Fertő-tóból.

Tanulság, ha már az ember saját felelősségére választja a korcsolyázást egy tó felületén, hogy nem szabad egyedül korcsolyázni, legalább ketten vagy hárman menjenek és akkor se túl közel egymáshoz, hogy ha baj van, valaki segíthessen vagy segítséget tudjon hívni a bajbajutotthoz, mert nem biztos, hogy éppen arra korcsolyázik valaki ha így járunk.
Köszönet a mentésben résztvevő srácoknak, akik bátorságáért jár a tisztelet!
cyberpress.hu