A Bruckner Borászat Kékfrankosa lett Sopron város Kékfrankosa!

Telnek-múlnak az évek, ami abból is látszik, hogy idén tizenötödik alkalommal tartották meg Sopronban azt a borversenyt, amelyen megválasztják a város hivatalos kékfrankos borát, ami egyben egy évig reprezentálhatja a kiemelt eseményeken a helyi borvidék termését. Különösebb nevezési megkötés egyébként nincsen a megmérettetésen, talán ami a legkiemelkedőbb az annyi, hogy a soproni borvidéken termelt, palackozott vörösbornak lennie – ami érthető, ha már ugye a város bora versenyről beszélünk – de például évjárat megkötés nincs. Az idei megmérettetésre huszonegy minta érkezett, amelyből a szakértőkből, borászokból és kereskedőkből álló vegyes zsűri értékelt, majd az ő döntésük alapján kiválasztott három kimagasló fajtát továbbadták a társadalmi zsűrinek.

12 (Medium)
fotó: cyberpress.hu

A végső döntést tehát a társadalmi zsűri hozta meg, amelyből a győztes a a Bruckner Borászat 2015-ös évjáratú Nuance Kékfrankosa lett, amely így a 2017-es esztendőben büszkén viselheti  a “Sopron város Kékfrankosa” kitüntető címet.

10 (Medium)
fotó: cyberpress.hu

Az eredményhirdetésen Dr. Simon István alpolgármester gratulált a nevezőknek és természetesen a győztes borászat képviselőjének Bruckner Nándornak, amit egy jó izű beszélgetés követett a győztes bor ízlelgetése közben.

11 (Medium)
fotó: cyberpress.hu

 

 

cyberpress.hu