Vörös Viktor (PM) önkormányzati képviselő: Az ígéret szép szó …

Nagy vihart kavart Sopronban a napokban elhangzott M85-ös gyorsforgalmi úttal kapcsolatos állásfoglalás illetve kivitelezési időpontok ügye, azonban Vörös Viktor (PM) önkormányzati képviselő egy másik témára is felhívja a figyelmet és eljuttatta szerkesztőségünkbe a gondolatait az Aranyhegy parkolási rendszerével kapcsolatosan.

sopron
illusztráció / fotó: cyberpress.hu

Vörös Viktor (PM) önkormányzati képviselő: Az ígéret szép szó …

Ismeri mindenki ezt a szép magyar közmondást. Ha megtartják úgy jó… folytatódik, de van, aki megtartás helyett betartani szeret jobban. Már nem a szó a másikkal szinonim jelentésére gondolok, hanem arra, hogy a Fidesz rendszeresen betart (keresztbe tesz) a soproniaknak. Mert míg Ők mernek nagyokat álmodni, addig mi itt élők nagyokat koppanni szoktunk.

Itt van például a 85-ös gyorsforgalmi út ügye, mellyel kapcsolatban már nincs az az elvakult jobboldali Orbán-hívő, aki bevenné, hogy a miniszterelnökünk meg tudja tartani, amit ígért. Természetesen nem lesz kész az ígért 2018-as dátumig , hiszen még egy kapavágás sem történt, sőt a terület kisajátítása sem, sőt….de hagyjuk is. Szimpla átverés volt, egy hazug ígéret, vagy ha így jobban tetszik: blöff, blöff, blöff!

Sajnos a főnököt szívesen másolják városunk prominens Fideszesei is. Itt van például az Aranyhegy egyirányúsításának esete, mely ugye lakossági kérésre, a parkolási gondok megoldása miatt lett kitalálva.
Azon kívül, hogy a helyi csapat itt is rendesen túltolta a biciklit, hiszen egy-két utca helyett mindet egy irányba terelték, ( mindegyiket ugyan abba az irányba! )  ami a parkolás ügyében ígéretként elhangzott, arról most kiderült, hogy szintén blöff volt. Ócska átverés!

illusztráció / fotó: cyberpress.hu

Lássuk az ígéretet:

Péli Nikoletta:
“A tervek szerint az inkubátorházhoz tartozó parkolókból mintegy harmincat a lakosság is használhat majd.”

És mi lesz valójában?

A Sopron Holding Zrt. közlése szerint:
„Az Innovációs Központba érkező ügyfelek, vendégek részére a behajtás 6-22 óra között lesz lehetséges (a hét minden napján), a kihajtáshoz viszont zsetonra lesz szükség, melyet a sorompó előtti érmeolvasóba dobva, a sorompó automatikusan felnyílik. Zsetonok a portaszolgálatnál lesznek elhelyezve, melyet a biztonsági őr csak az irodától érkező telefonos jelzés után adhat ki az ügyfeleknek, vendégeknek.”

Magyarul a többnyire félig üres, a város tulajdonában álló cég parkolójába ezentúl még napközben sem parkolhat senki, aki nem ügyeket intézni érkezik oda.
Külön érdekes lesz, amikor valaki áthaladva a sorompón meggondolná magát, de kihajtani csak akkor tud majd, ha a portán némi magyarázkodás után sikerül kérnie egy zsetont.

illusztráció / fotó: cyberpress.hu

Köszönjük szépen a segítséget Péli Nikoletta Kisasszony!

Köszönjük a Városfejlesztési bizottság elnökének is, Mágel Ágost Úrnak és további jó átveréseket kívánunk nekik!

Vörös Viktor

Sopron, 2016.08.02.

cyberpress.hu