Véleményezzük a soproni játszótereket / 2.rész: Kodály tér

Ígértük, hogy feltérképezzük a soproni játszótereket különböző szubjektív megközelítésekből, így ennek a sorozatnak a második részét hoztuk most el. Fontos tudni, hogy minden esetben a Sopron Holding az illetékes üzembentartó, igazából ők azok, akik a területeket gondozzák és a játszóalkalmatosságokat javítják, ami információink szerint nem kis költséggel jár évente, de igyekeznek folyamatosan rendben tartani a város közterületeit. Persze valamilyen módon az adott körzet képviselője is hatással lehet az állapotokra, hiszen mint megválasztott “kerületi gazda” időnként ezeken is rajt tarthatja a szemét és akár javasolhat fejlesztéseket és aktuális javításokat is. Azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a játszóterek környezetének megóvása és rendeltetésszerű használata a mi felelősségünk, hiszen közös érdek az, hogy az aprónép tiszta területen és sérülésmentes játékokon tudjon játszani. Vigyázzunk rá közösen!

Játszótér a Kodály téren / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Talán kezdjük a parkolásnál. Szinte lehetetlen, de ez helyi adottság, hiszen mégiscsak a város legnagyobb lakótelepének közepéről beszélünk, így ennek a lehetőségnek a hiányát pontozáskor nem vesszük figyelembe. A területen nyomokban gondozott jelenleg a füvesített terület, de több helyre nem fért oda a fűnyíró és a szegélynyíró valószínűleg nem volt kéznél, így összhatásilag nem túl esztétikus a park. Kis zárható kapukat nem találtunk a bejáratoknál, bár emlékeink szerint valaha itt is voltak, ezek hiánya fájó pont, hiszen könnyen egérutat nyerhetnek az aprónépek. Itt meg is jegyezném, hogy igaz kapu nincs, azonban sárral teli kátyú van a bejáratnál. Nem lehet nem észrevenni a kerítés állapotát sem. Több helyen sérült, hiányoznak a lécek valamint több helyen megdőlt maga az egész szerkezet. Kerékpártárolót sem találtunk, csak az innen 20 méterre található régi, használaton kívüli nagy homokozónál, igaz ott kettő is van.

Helyenként elhanyagolt a terület / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Ide speckó eszköz kell / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Mondjuk ki lehet kerülni a kátyút / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
A lécek távoznak / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Így kezdődik a kidőlés … / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Nem valószínű, hogy ezek maguktól potyognak … / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Egyedi dizájn … / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Bizony itt van nem messze a régi játszótér maradványa is. Igazából már csak a homokozó cölöpkerete és a padmaradványok, asztalok idézik a múltat, amiket talán úgy ahogy van, meg lehetne szüntetni. Egyrészt nem esztétikus, másrészt a szétszórt söröskupakokból, üvegtörmelékekből és szemétből ítélve már csak amolyan esti ivászatok helyszíne. Az pedig teljesen érthetetlen, hogy itt van két modern kerékpártartó, míg a játszótér mellett egy sincs. Ha pedig egy kis helyi szabadidős pihenő területben gondolkodunk – mert ne legyünk szőrős szívűek, a helyiek is megérdemelnek egy ilyet – akkor talán a kornak megfelelően új padokkal és asztalokkal lehetne felfrissíteni és újjá varázsolni ezt a fák övezte területet.

Kerékpártartóból itt kettő is van / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Pedig a kosárlabda városa vagyunk, mégis mellédobják / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Térjünk azonban vissza a játszótérre. A szülőknek, nagyszülőknek, hozzátartozóknak szánt pihenőpadok nincsenek túl fényes állapotban a kerítésen belül. Hiányoznak lécek és törött padot is felfedezhetünk. Pozitívum azonban, hogy több szemetesedény is elhelyezésre került a játszin, ezek tiszták, rendben tartottak. A facsemeték azonban elhanyagoltak sajnos.

öööhmmmm … / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

A minipark lényege azonban a játszóalkalmatosságok sokasága illetve állapota. Mérleghinta, hinták, rugós ringatók és mászókák is vannak, az egyik ráadásul egy nagy csúszdával. Hozzáteszem a kisebb gyerekeknek esélytelen a csúszda használata, hiszen ők nem bírják megmászni illetve nem tudnak a láncos lépegetőn eljutni a kiindulópontjához, így talán a jövőben egy különálló csúszdának biztos örülnének. Van persze egy kisebb mászóka jellegű “hajó” is, de azon meg ami van, nem nevezhető csúszdának. Találtunk a meglévő játékokon sérült részeket, talán egy kis javítás sokat segítene a helyzeten. A homokozóban itt sem találtunk még friss szállítmányt, de ezt itt is még a szezon kezdetének könyveljük el. Esetleg még egy homokozó elférne, hiszen hely lenne neki, ez pedig elég kicsi. Hozzáteszem gyorsan, gyakorlatilag a lakótelep fő játszóterének tekinthető ez a park, érthetetlen hogy miért ilyen elhanyagolt.

Ez irigylésre méltó / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Közelebbről már kicsit kopott / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Kihívás egy 2-3 évesnek / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Kicsiknek tökéletes hinták! / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Homok tuti lesz, mindig volt / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fogantyú / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Egy festés dobna rajt! / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Ez vagy új, vagy nem használják! / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Mérleghinta / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Ide kapcsolható a közvetlen közelben található kosárpalánkok megléte, ami pozitív, bár valljuk be egy festés ráférne ezekre is. A másik népszerű sportra a focira is van lehetőség, hiszen focikapukkal is rendelkezik a terület, azonban a kapuk előtt egy kis generál ráférne a területre.

Így mondjuk Brooklyn-i a hangulat / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Háló helyett a fű fogja meg a lasztit / fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

Értékelve a játszóteret:

Nehéz eset értékelni, hiszen egy erősen igénybe vett játszótérről beszélünk, azonban nem a napi problémák kerültek a felszínre ottjártunkkor. A kerítés állapota, a kapuk hiánya, a törött padok, a játékok sérülése és viszonylag alacsony száma mellett bizony gondozatlannak is tűnt a terület. Viszont miután elhatároztuk, hogy pontozunk és mert kőkemény zsűrink van, így a játszi értékelése az 0-10-es skálán részünkről nem lehet maximális pontszámú,sőt …  az alábbi értékelést adjuk:

6.5 pont

Visszatérünk 😉

ÍGÉRTÜK! MEGTETTÜK! VISSZAMENTÜNK!

Jár a köszönet! Visszatértünk! Kodály téri játszótér újratöltve

 

 

Ranglista az eddigi játszótérturné alapján:

1. Tómalmi játszótér 9.5 pont  – Értékelése elérhető IDE KATTINTVA

2. Kodály tér ( Jereván ltp. ) 6.5 pont

Folyt. köv. 

 

cyberpress.hu