Újabb „unokázós” csalássorozatot számolt fel a rendőrség

A Soproni Rendőrkapitányság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2016. március 9-én a reggeli órákban fogták el S. Tamás 45 éves és L. Brigitta 29 éves győri tartózkodási helyű lakosokat. A gyanúsítottak 2015. szeptembere és 2016. februárja között 12 alkalommal csaltak ki idős személyektől több százezer forintos összegeket, összesen 2.530.000,- forint értékben.

A büntetőeljárás során a nyomozók megállapították, hogy az időskorú női sértetteket vonalas előfizetői telefonszámukon egy női hang hívta fel, aki hol unokájukként, hol pedig lánygyermekükként igazolta magát. Miután a szépkorúak elhitték, hogy a hívó fél a hozzátartozójuk belelegyeztek a kért “gyors pénzügyi segély” címén kialkudott pénzösszeg átadásába. Ekkor a 45 éves elkövető hívta egyik bűntársát, aki a pontos cím közlését követően a sértett lakóhelyén megjelent és lezárt borítékban a kicsalt pénzösszeget átvette, majd a helyszínről eltávozott. A sértettek felhívásához és az egymás közötti kapcsolattartáshoz a bűnelkövetők erre a célra vásárolt és használt mobiltelefonokat és SIM kártyákat használtak, melyeket egy-két nap után lecseréltek.

u-1_0

A Soproni Rendőrkapitányság munkáját az Országos Rendőr-főkapitányság központi szervei bűnügyi-elemző szakmai támogatásukkal segítették, melynek eredményeképpen sikerült a bűncselekmény elkövetőit felkutatni és azonosítani.

u-4

A kooperáció eredményeképpen a soproni és a megyei rendőr-főkapitányság rendőrei elfogták és a megyei rendőr-főkapitányságra előállították S. Tamás 45 éves, L. Brigitta 29 éves győri illetőségű személyeket. A nyomozók mindkét személyt – őrizetbe vételük mellett – csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A soproni rendőrök a büntetőeljárás során szintén a fenti bűncselekmények miatt elfogták és kihallgatták R. Krisztián 31 éves győri lakost, aki S. Tamás egyik bűntársa volt. A két férfi kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését.

u-3

u-6

 

Forrás: police.hu