Tömegközlekedési reformok! Jön a Családi jegy illetve a napijegy is változhat!

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Sopron önkormányzata továbbra is azon dolgozik, hogy népszerűbbé tegye illetve egyre több embert ösztökéljen arra, hogy a mindennapokban, aki csak teheti a tömegközlekedést vegye igénybe. Egy előterjesztés szerint, amit a következő közgyűlésen tárgyalnak ezúttal a családosoknak és a turistáknak igyekszik támogatást nyújtani ebben. Amennyiben a képviselő-testület megszavazza, akkor városunkban 2016. július 1-től bevezetik a családi jegyet, aminek ára 620 forint lesz és az autóbusz vezetőknél lesz megvásárolható. Az előterjesztés szerint a  kedvezményt legalább két gyerekkel utazó szülők vehetik igénybe, persze feltétele az, hogy a gyerekek érvényes diákigazolvánnyal rendelkezzenek, nappali tagozatos iskolában.

mercedes busz sopron banfalvi enykk
Egy újonnan beszerzett Citaro busz a Bánfalvi úton

A napijeggyel kapcsolatban is terveznek változást. A 780 forintba kerülő napijegy esetében a tervek szerint a vásárlást követő 24 órában lesz érvényes, tehát a jelenlegi naptári napra szóló érvényesség lenne ezzel felváltva. Ami valljuk be nagy előny lenne, ha például az ember a kora délutáni órákban vásárolja.

A bérletek visszaváltásának módja is változik majd, az elképzelések szerint. Amennyiben a  hétnapos, félhavi és tanulóbérlet érvényessége már megkezdődött, az esetben nem lesz visszatéríthető a vételára.

Az összvonalas bérlet, a nyugdíjas bérlet és a felmutatós havi bérletjegy árának a fele akkor téríthető majd csak vissza, ha annak az érvényessége már ugyan megkezdődött, de a visszaváltás szándékát az adott hónap 15-ig jelzi a pénztárakban a tulajdonosa. Jó tudni azt is, hogy az említett esetben a bérletjegy árának a feléből még a kezelési költség is levonásra kerül majd.

Az előterjesztés foglalkozik a meghibásodott jegyárusító automatákkal is. A szolgáltató a meghibásodott vagy üzemképtelen automatán köteles lesz feltüntetni a városban elérhető jegyárusító helyek elérhetőségét. A meghibásodott automatán még fel kell majd tüntetni azoknak a megállóhelyeknek a megnevezését is, ahol az utas az előre megváltott menetjegyével azonos áron vásárolhatja meg az autóbuszon váltott menetjegyét.

 

cyberpress.hu