Takács Ádám (MSZP): Nekünk az fáj, hogy becsapták a soproniakat, a környéken, a megyében élőket!

Takács Ádám (MSZP) tartott sajtótájékoztatót az M85-ös gyorsforgalmi út fejlesztésének kivitelezésével kapcsolatban, aminek sajtóanyagát osztjuk meg ezúttal az olvasóinkkal.

m85 matrica fizetos
illusztráció

Takács Ádám: Hazudtak, megbuktak

Orbán Viktor körbehaknizta Magyarországot, ígért fűt-fát „Modern Városok” program álnéven a megyei jogú városoknak. Azóta a füvet beszántják, a fákat kivágják, az ígéreteket pedig visszavonták.

2014-ben a Fidesz polgármester jelöltje csak úgy tudott nyerni elenyésző különbséggel Sopronban, hogy közvetlenül a választás előtt Lázár János biztosra ígérte, hogy 2018 március 15-én avatják a Sopronig érő M85-ös utat. Ezt befoglalták más ígéretekkel együtt a miniszterelnök és a polgármester által aláírt mesegyűjteménybe a „Modern Városok” program keretében.

Körülbelül ekkorákat hazudtak máshol is. Mély megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Közlönyben, hogy július 29-én megjelent egy kormányhatározat, amiben azt mondták: Ipi-apacs, nem ér a nevem! Számtalan beígért fejlesztést egyszerűen kihúztak, az M85-ös fejlesztését pedig kitolták 2022-ig. Hazudtak, megbuktak. Nem csak Sopronban. A miniszterelnöki haknitúra betarthatatlan ígéreteit egy tollvonással lelkiismeret furdalás nélkül visszavonták.

Emlékeznek a soproniak az elmúlt másfél év vitáira? Ugye emlékeznek? Valahányszor számon kértük az M85-ös 2018 március 15-avatását, azonnal megkaptuk a választ, hogy Sopron, a megye, az emberek, a fejlődés, a közlekedésfejlesztés ellenségei vagyunk. Ha nem hiszünk vakon a sulykolt hazugságokban, akkor nekünk még megszólalni sem szabad. Fodor Tamás végig elhitte, amit mondott?
Nekünk nem az fáj, ha Fodor Tamást becsapták, azzal számoljanak el ők egymás között.
Nekünk az fáj, hogy becsapták a soproniakat, a környéken, a megyében élőket.

Egy bizodalmunk lehet. Ha leváltjuk az Orbán-rezsimet, az utána munkához látó baloldali kormány biztos megépíti az M85-öst Sopronig 2018 után.

 

cyberpress.hu